Vágólapra másolva!
A 2006-os világbajnokságon Szerbia és Montenegró még közös csapattal, államalakulatként szerepelt, amely akkor már nem is létezett, hiszen Montenegró 2006 májusában kiáltotta ki függetlenségét. A FIFA legújabb tagállamaként az ország a világranglista utolsó helyéről már a negyvenedik pozícióig lépett előre, és jelenleg - miután 0-0-t ért el Anglia ellen a Wembley-ben - vezeti a csoportját az Eb-selejtezőben, miközben Szerbia válogatottja mély válságba került. A montenegróiak  válogatott kapusa, a jelenleg eltiltását töltő debreceni Vukasin Poleksic szerint ez még csak a kezdet, a válogatott ennél még harminc százalékkal jobb játékra is képes.

Amikor 2007 júniusában a FIFA legfiatalabb tagállama, Montenegró első hivatalos válogatott mérkőzését játszotta, akkor értelemszerűen az utolsó helyről indult a nemzetközi szövetség világranglistáján. Az ellenfél Magyarország volt, a montenegróiak 2-1-es győzelemmel zárták a történelmi összecsapást. Alig több mint három évvel később a válogatott feljött a negyvenedik helyre, s a Wembley-ben Anglia ellen elért gól nélküli döntetlennek köszönhetően veretlenül vezeti csoportját az Eb-selejtezőben, az angolokon kívül Svájcot, Bulgáriát és Walest is megelőzve.

Rooney-ék nem bírtak a Videoton kapusával

A keddi mérkőzésen egyik legjobbja a Videoton kapusa, Mladen Bozovic volt, aki Rooney-ék több kísérletét is hatástalanította: "Négy-öt tiszta gólhelyzetet alakítottunk ki, de az ellenfél kapusa, Bozovic minden alkalommal védeni tudott. Soha nem könnyű egy ilyen ellenfél ellen játszani, mint amilyen Montenegró. Betömörültek a saját kapujuk elé, alig jöttek ki onnan, és nagyszerűen védekeztek" - mondta a mérkőzésről az angolok szövetségi kapitánya, Fabio Capello.

Hasonlóan vélekedik a csapat taktikájáról Vukasin Poleksic, a montenegróiak huszonkétszeres válogatott kapusa, aki szerint végre a szerencse is a válogatott mellé állt, pedig korábban többször is utolsó percekben kapott gólokkal buktak el. "Van egy komoly edzőnk, Zlatko Kranjcar, s nagyon fegyelmezett a csapat, amely főleg a védekezésben javult nagyon sokat, ennek köszönhető az eddigi tíz pont" - nyilatkozta az [origo]-nak, hozzátéve, hogy a korábbi 4-5-1-ről áttértek a 4-4-2-es taktikára, s amikor az ellenfél támad, Montenegró csak a védekezésre koncentrál, illetve kontrákra játszik. "De ez nem a tipikus kontra, más, sokkal eredményesebb, mint amilyet egy-két évvel ezelőtt alkalmaztunk" - a jelenleg kétéves eltiltását töltő kapus.

Poleksic nem nyugszik bele az eltiltásába

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szeptemberben elutasította Vukasin Poleksicnek és debreceni játékostársának, Mészáros Norbertnek a bundaügyben benyújtott fellebbezését, a futballisták eltiltása így érvényben maradt. Mint Poleksic az [origo]-nak elmondta: várhatóan decemberben a lausanne-i székhelyű Sportdöntőbírósághoz fordulnak.

A kapus teljesen biztos az ártatlanságában, és roppant kellemetlenül érzi magát, hogy nem futballozhat. "Nagyon rossz, amikor nem vagy sérült, mégsem játszhatsz. Pocsék érzés, de tudom, hogy nekem van igazam, mégis tehetetlen vagyok. Edzek rendesen, jó formában is vagyok, de sajnos nem játszhatok, pedig a Debrecennek is szüksége lenne rám."

Mészárost 2011 végéig, Poleksicet pedig 2012. június 30-ig tiltotta el júniusban az UEFA fegyelmi bizottsága, miután a testület szerint nem tettek eleget a jelentési kötelezettségüknek, amikor megpróbálták őket megvesztegetni. Vukasin Poleksic arra hivatkozott fellebbezésében, hogy a kísérletet elhárította, továbbá bizonyítottan nem történt semmiféle fogadási csalás a Debrecen Bajnokok Ligája-mérkőzésein.


Nem a nulláról indultak

A FIFA világranglistáján végrehajtott hatalmas ugrás kicsit csalóka, hiszen Montenegró csak azért rajtolt az utolsó helyről, mert önálló országként addig nem létezett. Szerbia és Montenegró utolsó helyezése a harmincharmadik volt 2006 nyarán, s ez a válogatott ott volt a németországi világbajnokságon is, más kérdés, hogy a keretben csupán egyetlen montenegrói kapott helyet: a kapus Dragoslav Jevric, aki viszont később nem szerepelt a nemzeti csapatban.

Szerbia és Montenegró akkori szövetségi kapitánya, Ilija Petkovic ugyan számított volna Mirko Vucinicre is, de ő sérülés miatt végül az utolsó pillanatban lemaradt a négy évvel ezelőtti tornáról. A rossznyelvek szerint nem is annyira sérülésről volt szó, hanem arról, hogy nem akart az akkor már nem is létező államalakulat színeiben játszani.

Forrás: AFP

Vucinic ma a montenegrói válogatott csapatkapitánya és legeredményesebb futballistája, ő szerezte az ország történetének első gólját is Magyarország ellen. Nem az AS Roma támadója az egyetlen a válogatottban, aki korábban Szerbiát is képviselte: Branko Boskovic, Marko Basa, Simon Vukcevic, Andrija Delibasic és Radomir Djalovic egyaránt játszott a szerb csapatban, sőt utóbbi négy játékos tagja volt a 2004-es U21-es Európa-bajnokságon ezüstérmet nyert együttesnek. Montenegró tehát nem a nulláról indult, de a világranglistás helyezése miatt a 2010-es vb-selejtezők sorsolásán az utolsó kalapba került. A montenegróiaknak a vb-selejtezők során ugyan csak Grúziát sikerült legyőzniük, de hat döntetlent is játszottak, és ez elég volt ahhoz, hogy a vb-selejtező sorsolásánál már eggyel feljebb kerüljenek a kiemelésnél.

Vucinicre épül, de nélküle is sikeres a csapat

Az eddigi egyetlen megnyert tétmeccset a mostani sorozatban máris három követte (Walest, Bulgáriát és Svájcot is 1-0-ra verték), vagyis egyre inkább úgy tűnik, hogy Montenegróval komolyan számolni kell a csoportban.

A hatalmas javulás elsősorban a szakvezetőnek, Zlatko Kranjcarnak köszönhető, a horvát szakember ugyanis összerakta a korábban gyengélkedő védelmet. A csapat az eddigi négy Eb-selejtezőn egyetlen gólt sem kapott, így aztán mindhárom győztes mérkőzésén elég volt egyetlen találat a három ponthoz.

A 28 éves Poleksic korábban kirobbanthatatlan volt a kapuból, ám eltiltása tán Kranjcar a Videoton kapusának, Mladen Bozovicnak szavazott bizalmat, aki élt is az eséllyel.

"Nem kedvezett nekünk a sorsolás, nagyon nehéz csoportba kerültünk, de most kedden Angliában sikerült megmutatnunk, hogy számolni kell velünk, mert egy fiatal, de nagyon egységes csapatot alkotunk. Ennyi a titok, ha egyáltalán titoknak lehet nevezni" - mondta az [origo]-nak Bozovic, aki az NB I első fordulójában kapott potyagólja miatt kikerült a Videoton kezdőcsapatából, s szerinte a válogatottban nyújtott jó teljesítménye is hozzájárult ahhoz, hogy Mezey György újra kezdőként számít rá.

Poleksic roppant bosszús, hogy nem lehetett ott a Wembley-ben, ám nem féltékeny Bozovic sikereire, akit remek kapusnak tart - a második legjobb montenegróinak. "Egyike a legjobb játékosoknak, minden meccsen biztos pontja volt Montenegrónak. A válogatottunknak sohasem volt kapusproblémája, ami az ő teljesítményén is látszik. Korábban én voltam az első számú kapus, de most jött ez a hülyeség, így nem védhetek, pedig nagyon szerettem volna ott lenni az angolok elleni meccsen, a Wembley ugyanis a világ egyik legnagyobb és legjobb hangulatú stadionja. Sebaj, remélem, hamarosan véget ér a kálváriám, és ismét a válogatott rendelkezésére állhatok."

Forrás: AFP

Kranjcar Anglia ellen a taktikát részben kényszerű okokból módosította, hiszen a fiatal karmesterre, Stevan Joveticre sérülés miatt jó ideig nem számíthat, s a 4-4-1-1-es rendszerben Vucinic az árnyékék, ám az AS Roma kiválósága Anglia ellen nem játszhatott, így Boskovic töltötte be ezt a szerepkört. A középpályán így főleg védekező típusú játékosok maradtak (Vukcevic kivételével), de Anglia ellen ennél többre nem is volt szükség. Vucinic és Jovetic nélkül nem sokat focizott ugyan a csapat, de a célt, azaz a pontszerzést sikerült elérni. A montenegrói szövetség elnöke, Dejan Savicevic szerint ezzel együtt is a második hely a maximális cél, azonban a csapat jelenleg vezeti csoportját.

Poleksic egyetért Saviceviccsel, annyi különbséggel, hogy szerinte az Anglia ellen látottnál még sokkal jobb lesz a montenegrói csapat. "Angliában majdnem a fél csapat hiányzott, s ha ők visszatérnek, a válogatott még harminc százalékkal jobb lesz. Sokat jelenthet, ha Jovetic, Vucinic és a Szpartak Moszkvában szereplő Nikola Drincic is újra csapattag lesz."

Szerb edzőcsere két hónapos késéssel

Montenegró egykori társa az államszövetségben, Szerbia eközben egyre mélyebbre süllyed. A válogatottat a nyári, dél-afrikai vébé előtt a titkos esélyesek közé sorolták, de a csoportból sem sikerült továbbjutnia, és három Eb-selejtezőből csak egyet nyert meg, míg a legutóbbi, Olaszország elleni találkozó a szurkolók rendbontása miatt félbeszakadt. A drukkerek nem csak a játékosokkal elégedetlenek, hanem a szövetség vezetőségével is, amely az edzőkérdést illetően meglehetősen dilettáns módon viselkedett.

Forrás: AFP

Miután az Ausztrália elleni vb-mérkőzést követően a szakvezető, Radomir Antic négy találkozóra szóló eltiltást kapott, mivel élesen kritizálta a játékvezetőt (aki a véleménye szerint két szabályos góltól és egy tizenegyestől, vagyis a továbbjutástól fosztotta meg Szerbiát), majdnem mindenki biztosra vette, hogy a tréner szerződését felbontják, elvégre az első négy Eb-selejtezőn nem ülhetett volna le a kispadra. Miután azonban Antic belement abba, hogy fizetését a felére csökkentsék, maradhatott - hogy aztán a második tétmérkőzést követően mégiscsak menesszék. A Szlovénia elleni hazai döntetlent már nem tolerálták a vezetők, de Antic kirúgásának a két hónappal korábbi vb-kudarc volt az elsőszámú oka.

Széthúzás minden szinten, Európa Montenegrót ünnepli

"A vezetőség úgy érzi, hogy a csapatot nem megfelelően irányították azt követően, hogy kijutott a vébére. Antic kiváló edző, de nem hosszú távra" - állt a szövetség közleményében. Utódja az a Vladimir Petrovic lett, aki 2004-ben a korábban már említett U21-es válogatottat irányította, de volt a Crvena zvezda mestere is, legutóbb pedig a román FC Timisoaránál dolgozott. Kinevezése a drukkereket is megosztotta, a Partizan Beograd hívei nem nagyon örültek neki, és sokan úgy vélték, hogy egy külföldi szakember alkalmazása szerencsésebb lett volna.

Főleg, hogy a a futballisták többsége ragaszkodott Antichoz. "Az Antic körüli hisztéria mélyen érintett. Játékosként nem akarok semmit sem hozzáfűzni mások piszkos ügyleteihez, de megvan a véleményem. Én csak a válogatott egy közlegénye vagyok, és a szövetség tisztviselői mind felettem állnak a hierarchiában" - mondta az egyik szerb napilapnak Milan Jovanovic. A vébén látott csapategység semmivé lett, és az észtek elleni hazai vereség is mutatta, hogy a focisták nem tudnak a játékra koncentrálni. Ehhez jött még a drukkerek viselkedése: a kapus Vladimir Stojkovicot a Crvena zvezda-hívek folyamatosan kifütyülték Belgrádban, mert a játékos külföldről hazatérve nem nevelőegyesületéhez, hanem az ősi rivális Partizanhoz igazolt, az olaszországi selejtezőt pedig le sem lehetett a játszani a szerb huligánok akciója miatt.

A montenegróiak számára külön örömöt jelent, hogy csapatuk jobban áll, mint Szerbia, Poleksic szerint legalábbis ez a helyzet: "Egész Európa rólunk beszél. Kis ország a miénk hatszázezer lakóval, óriási siker, hogy vezetjük a csoport. Remélem, hogy tovább folytatjuk a menetelést, és megszerezzünk a második helyet. Ez volt a célunk, amit, úgy tűnik, akár meg is valósíthatunk. Mert bár most az első helyen állunk, tudjuk, hogy Anglia nemigen fog többet hibázni, és Bulgáriáról sem szabad megfeledkezni."

Bozovic szerint a szerb és a montenegrói futball továbbra is erősen összekapcsolódik. "Montenegróban mindenkinek az a célja, hogy vagy a Crvena zvezdában vagy a Partizan Beogradban játsszon. Nekem sikerült a Partizan kapuját védenem, és arra különösen büszke vagyok, hogy a két klub egymás elleni hat mérkőzését öt győzelemmel és egy döntetlennel zártam. A Crvena-Partizan rangadók olyanok ott, mint Magyarországon a Ferencváros-Újpest meccsek. Amúgy sem a nézőszámban, sem a színvonalban nincs nagy különbség a szerb, a montenegrói és a magyar bajnokság között."