Vágólapra másolva!
Erwin Koemannak megvan a véleménye a Huszti-ügyről, de a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya ezt inkább megtartja magának. Koeman a PSV delegációjának tagjaként látogatott Budapestre a Debrecen elleni Európa Liga-meccs miatt, és bár szerinte a hollandok gyenge napot fogtak ki, a győzelmük megérdemelt, mert a második félidőben a Loki semmit nem tudott csinálni. Koeman úgy véli, sikeres időszakot töltött a válogatott élén, és örömmel tért vissza Magyarországra.

- Hogy tetszett önnek a mérkőzés? A PSV nem játszott csúcsformában, rászolgált volna a döntetlenre a Debrecen?
- Az igaz, hogy a PSV nem játszott jól, de a Debrecen keveset mutatott. Bár nem volt ez egy könnyű győzelem a PSV-nek, de a második félidőben a hollandok simán járatták a labdát, a Debrecen pedig semmit nem tudott csinálni. Varga Józsefet azért kiemelném a magyar csapatból, jó játékos és most is jó teljesítményt nyújtott.

- A PSV-ből kit emelne ki?
- Igazából senkit nem tudnék a mostani meccs alapján, tudnak ennél sokkal jobban is játszani, sok labdát eladtak, talán nem koncentráltak eléggé. De így is nyertek, zsebben a három pont, és ez a legfontosabb, ezért jöttek.

- Milyen érzésekkel tért vissza Magyarországra?
- Jó érzésekkel, jól éreztem magam az önök országában, tényleg öröm ide visszatérni.

- Utólag milyennek ítéli azt az időszakot, amikor ön volt a magyar válogatott kapitánya?
- Szerintem sikeres időszak volt.

- Mit szól a válogatott legutóbbi két meccséhez, a San Marino elleni 8-0-hoz és a finnek idegenbeli legyőzéséhez?
- Nem láttam a meccseket, de sok mindent hallottam róluk.

- A következő ellenfél Hollandia lesz, képes lehet a magyar csapat meglepetést okozni?
- A papírforma holland győzelmet ígér, majd meglátjuk, érvényesül-e ez a pályán.

- Ismeri Egervári Sándort, a magyar válogatott mostani szövetségi kapitányát?
- Igen, ismerem.

- Mi a véleménye róla, milyen volt a viszonyuk, amikor itt dolgozott?
- Nekem nem volt problémám vele.

- Ha marad a korábbi vezetés a magyar futballban, minden bizonnyal még mindig ön lenne a kapitány. Van emiatt harag vagy hiányérzet önben?
- Erre csak azt tudom mondani, nem én döntöttem a saját helyzetemről.

- Bizonyára hallott Huszti Szabolcs leveléről, ön szembesült hasonló gondokkal, mint amik a levélben szerepelnek?
- Ő leírta a saját véleményét, nekem is megvan a véleményem ezekről a dolgokról, de azt nem kívánom megosztani a sajtóval.