Vágólapra másolva!
Nem nyilatkozik a Videoton a FourFourTwo (FFT) nevű focimagazinnak: a fehérvári klub szerint a lap olyan cikket készült megjelentetni, amely "becsmérlő, sértő, és a valóságnak nem megfelelő állításokat tartalmaz" Garancsi István tulajdonosról és Mezey György vezetőedzőről.

"Szöllősi György, a magazin főszerkesztője vélt magánsérelmeit igyekszik orvosolni a cikkben" - áll még a Videoton közleményében. A bajnoki listavezetőnél felkészültek egy esetleges perre is, miután az FFT a helyreigazítási kérelmére úgy reagált: "Mondataink roppant nehezen cáfolható tényeken alapulnak."

Dénes András, a Videoton sajtófőnöke az [origo]-nak annyit mondott az ügyről, hogy az írásban említett személyek szerint valótlan dolgok vannak a cikkben, de van remény arra, hogy a jogászok megegyeznek egymással a havilap aktuális számának megjelenése előtt. A Videoton sajtófőnöke azt mondta, nincs információja arról, milyen magánéleti sérelmekre van utalás a közleményben.

Az eset azért is érdekes, mert a FourFourTwo magazin szerkesztősége a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián működik, amely együttműködésben áll a Videotonnal. A fehérváriak NB II-es tartalékcsapata Videoton Puskás Akadémia nevén szerepel, Szöllősi pedig az akadémia sajtófőnöke is egyben. Dénes András szerint Szöllősinek semmilyen intézményes kapcsolata nincs a Videotonnal, a Puskás Akadémia sajtófőnökeként nincs rálátása a Videoton belső ügyeire.

Az [origo] megkereste Szöllősit is, aki nem kívánta kommentálni az ügyet.