Vágólapra másolva!
Hiába vezetett az Aston Villa 2-0-ra, a Manchester United az utolsó tíz percben döntetlenre mentette a meccset, és ezzel megőrizte veretlenségét a Premier League-ben. A Manchester City hazai környezetben csak gól nélküli döntetlent játszott a Birmingham Cityvel, Gera Zoltán csapata, a Fulham szintén 0-0-t játszott. A magyar középpályás kezdőként lépett pályára a Newcastle United otthonában, a 70. percben cserélték le. A házigazda Stoke City simán verte a Liverpoolt.

Az Aston Villa utoljára az 1995/96-os idényben nyert hazai pályán a MU ellen, de a birminghami csapat drukkerei számára kedvező előjel lehetett, hogy Gerard Houllier 2000 és 2002 között, még a Liverpool mestereként zsinórban ötször is nyert a Ferguson-fiúk ellen. A MU veretlenül várta a meccset, de a kép azért árnyaltabb volt, mivel a csapat hat idegenbeli meccséből mindössze egyet tudott megnyerni.

Az első helyzet a vendégek előtt adódott, a Liverpool elleni mesterhármasa óta eredménytelen Berbatov Hernandeztől kapott remek labdát, de nagy helyzetben a jobb sarok mellé helyezett. Az első félidőben nem sok érdemleges történt, a Villa is csak egy lehetőséget tudott felmutatni, Downing egy lövőcsel után a gyengébbik lábával, jobbal lőtt, de egy védőről szögletre pattant a labda.

A második félidőben sokáig csak a hazaiak voltak a pályán, a remekül játszó Downing jobbnál jobb labdákkal tömte a társakat, de Albrighton melléfejelt, Collins pedig a kapufát találta el. Agbonlahor kapufán csattanó és Downing oldalhálóban landoló lövésénél is mázlija volt a vendégeknek, akik a 72.percben kerültek hátrányba: Agbonlahor lefutotta Vidicet, a középre passzolt labdára érkező Ashley Youngot pedig Wes Brown hátulról felborította, a jogos büntetőt a sértett értékesítette.

Négy perccel később tanítanivaló támadás végén nőtt kettőre a Villa előnye, Young passzolt Downinghoz, aki balról remekül centerezett, és Albrighton ezúttal nem rontotta el a ziccert. Semmi nem utalt rá, de a MU mégis feltámadt, előbb a második gólnál a labdát eladó Macheda javította hibáját egy pazar felsősarkos lövéssel, majd Nani forgatta meg a Villa jobboldalát, a hosszú saroknál érkező Vidic pedig előrevetődve a hálóba fejelt, így a United megőrizte veretlenségét.

Eredmények, Premier League, 13. forduló:
Aston Villa - Manchester United 2-2 (0-0)
gól:
A. Young (72., 11-esből), Albrighton (76.), illetve Macheda (81.), Vidic (85.)

Manchester City - Birmingham City 0-0

Newcastle United - Fulham 0-0

Tottenham Hotspur - Blackburn Rovers 4-2 (2-0)
gól:
Bale (16., 76.), Pavljucsenko (42.), Crouch (69.), illetve Nelsen (80.), Givet (90.)

West Ham United - Blackpool 0-0

Wigan Athletic - West Bromwich Albion 1-0 (0-0)
gól:
Moses (70.)

Wolverhampton Wanderers - Bolton Wanderers 2-3 (0-1)
gól:
Foley (69.), Fletcher (77.), illetve Stearman (2., öngól), Elmander (62.), Holden (67.)

Stoke City - FC Liverpool 2-0 (0-0)
gól:
Fuller (56.), Jones (90.)
kiállítva: Lucas (90., Liverpool)

A vasárnapi program:
Everton - Arsenal 15.00
Chelsea - Sunderland 17.00

Az állás:

1.1291228-528
2.1367026-1525
3.1272324-1123
4.1364315-1022
5.1347221-1919
6.1354418-1719
7.1353521-1618
8.1345415-1817
9.1237212-1316
10.1351715-1816
11.1344513-1716
12.1344516-2216
13.1236313-1115
14.1343615-1815
15.1343619-2615
16.1328313-1314
17.1335510-2114
18.1327414-1713
19.1323813-239
20.1316611-229