Vágólapra másolva!
Félidőben még 2-0-ra vezetett a hazai pályán játszó Arsenal a Premier League londoni rangadóján, a kevés lehetőségét hatékonyan kihasználó Tottenham azonban a szünet után fordított, és megnyerte a meccset.

Premier League, 14. forduló
Arsenal - Tottenham Hotspur 2-3 (2-0)
Arsenal:
Fabianski - Sagna, Squillaci, Koscielny, Clichy - Fabregas, Song, Denílson - Nasri (Rosicky, 77.), Samah (Van Persie, 68.), Arsavin
Tottenham: Gomes - Hutton, Gallas, Kaboul, Assou-Ekotto - Jenas, Modric, Lennon (Defoe, 46.), Bale - Van der Vaart (Palacios, 88.), Pavljucsenko (Crouch, 74.).
gól: Nasri (9.), Samah (27.), illetve Bale (50.), Van der Vaart (67. - tizenegyesből), Kaboul (86.)

Nem akármilyen góllal szereztek vezetést a hazaiak a 9. percben, úgy tűnt, Nasri hiába jutott túl a kapuson Fabregas labdájával, túlságosan is kisodródott, a francia légiós azonban Sándor-szögből mégis a hálóba tudta tekerni a labdát.


A második Arsenal-gólt Arsavin centerezése után rúgta be Samah a 27. percben, a szünetig pedig már nem változott az eredmény.

Fordulás után Bale egy elegáns, hosszú sarokba pöckölt góllal faragott a hátrányon,


majd a 67. percben a sorfalban álló Fabregas és Samah kézzel blokkolta a Van der Vaart szabadrúgását, amiért a bíró tizenegyest ítélt. A büntetőt a holland középpályás magabiztosan értékesítette, kiegyenlítve az állást.

A slusszpoént azonban a 86. percre tartogatták a vendégek, amikor is Van der Vaart a jobb oldali beadását Kaboul öt méterről a hálóba csúsztatta, és ezzel megnyerte a meccset a Spursnek.

Forrás: AFP

A Tottenham tizenhét év után először tudott győzni az Arsenal otthonában.

Forrás: AFP