Vágólapra másolva!
A Barcelona és a Real Madrid nem csak Spanyolországban folytat külön versenyt a bajnoki aranyért, de sokak szerint jelenleg Európában is ez a két legjobb együttes, mind az egyéni képességek, mind a csapatjáték alapján. Mourinho tavasszal az Interrel látványos stratégiai győzelmet aratott Guardiola felett, a Barca edzője viszont eddig négyből négyet nyert a Real ellen. A 21 órakor kezdődő találkozót élőben nézheti az [origo]-n.

A két keretben összesen tizenhárom világbajnok van, a legutóbbi három aranylabdás ebben a két klubban futballozik, akárcsak a Bajnokok Ligája legutóbbi négy kiírásának gólkirálya, de ott lesz a pályán a legutóbbi világ- és Európa-bajnokság gólkirálya is. Nagy valószínűséggel az idei aranylabdást is láthatjuk majd, a kispadokon pedig az elmúlt évek két legsikeresebb edzője ül. Talán a balhátvéd pozíciója az egyetlen, amelyen nem szerepel a két csapat valamelyikében az adott poszton aktuálisan a világ legjobbjának tartott futballista.

Ráadásul az egymást lábát taposó világklasszisok között is vannak olyanok, akik külön osztályt képviselnek. Természetesen Lionel Messiről és Cristiano Ronaldóról van szó, és bár mind a ketten hevesen tiltakoznak ellene, de a hétfő esti meccs az ő párviadaluk is lesz. Az argentin és a portugál is egészen elképesztő formában van: Ronaldo ebben a szezonban tizenkilenc tétmérkőzésen tizennyolc gólt ért el (ebből tizennégyet a bajnokságban), Messi statisztikája azonban még ennél is jobb. A Barcelona sztárja az idényben tizennyolc tétmeccsen lépett pályára, és huszonháromszor talált a kapuba. A legutóbbi fordulóban mindketten mesterhármassal melegítettek a rangadóra.

Kettejük között azonban van egy óriási különbség: Cristiano Ronaldo a karrierje során még sohasem tudott betalálni a Barcelona ellen (sem a Real, sem a Manchester United játékosaként), ellenben Messi nyolc találkozón hétszer vette be a madridiak hálóját. A portugál versenyszellemét ismerve most alighanem szeretné egyszer és mindenkorra megmutatni, hogy ő a jobb, ami akár csapata kárára is válhat.

Cristiano Ronaldo: "Tudjuk, hogy nagyon fontos mérkőzés következik, és optimistán, győzelmi céllal lépünk pályára a Camp Nouban. Az majd csak az idény végén derül ki, hogy ez a meccs tényleg sorsdöntő lesz-e. Mindannyian érezzük a felelősséget, és egyáltalán nem gondolom, hogy rajtam nagyobb lenne a nyomás. A barcelonai szurkolók valószínűleg nem a legszívélyesebben fogadják majd José Mourinhót, de ez természetes azok után, hogy az Interrel kiejtette a BL-ből a Barcelonát. Ez azonban a legkevésbé sem zavar, csak a pályán történekre koncentrálunk."

Carles Puyol: "Nem emlékszem az összes Real elleni rangadóra, de az biztos, hogy a mostani rendkívül kiegyensúlyozott találkozót ígér. Mind a két csapat remek formában van, egyiknek sincsenek sérültjei. A hazai pálya előnyt jelent a számunkra, de azt hiszem, így is nagyjából egyenlők az esélyek. A Real védelme nagyon erős, és rendkívül gyors focistái vannak -, ha területet adunk nekik, akkor rendkívül nehéz dolgunk lesz."

Xavi: "Ha megnyered a rangadót, az leginkább egy orgazmushoz hasonlítható. Olyan, mintha nyernél a kaszinóban. Ha győzöl, a szíved dobban egy nagyot, de ha nem..."


Itt jön képbe a két szakvezető, akik bár egyformán rendkívül sikeresek, futballfilozófiájuk élesen különbözik egymástól. A Barca mestere Josep Guardiola számára a stílus legalább olyan fontos, mint az eredmény, ő a látványos, sok passzon alapuló támadójáték híve, míg José Mourinho szerint a cél szentesíti az eszközt. Kettejük eddigi egyetlen párviadalát Mourinho nyerte, az előző szezonban az Internazionale edzőjeként, briliáns taktikájával valósággal megfojtva a Barcelona játékát kiverte Guardiola csapatát a BL elődöntőjében. A milánóiak később megnyerték a sorozatot, akárcsak az olasz bajnokságot és az olasz kupát, vagyis Mourinhónak összejött a triplázás, amit egy évvel korábban Guardiola (a képen) is végrehajtott a Barcával. Ebben a szezonban azonban csak egyikük lehet bajnok.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Változtat-e Mourinho?

Jelenleg a Real egy ponttal jobban áll a Barcánál, és ez a különbség a hétfő esti meccset is meghatározhatja. A nagy kérdés az, hogy Mourinho miként fogja fel a mérkőzést: elképzelhető, hogy úgy áll majd hozzá, mintha egy oda-visszavágós párviadal első találkozója lenne, amelynek visszavágóját majd fél év múlva kell lejátszani. Pontazonosság esetén ugyanis a spanyol bajnokságban az egymás elleni eredmény dönt, így aztán meglehet, hogy a Real a biztos egy pontért utazik majd Barcelonába. Mourinhótól egyrészt nem lenne szokatlan ez a lépés, másrészt alighanem ő is jól tudja, hogy a madridiak a legutóbbi négy mérkőzést egyaránt elveszítették a katalánok ellen, vagyis Guardiola mérlege egyelőre százszázalékos az ősi riválissal szemben.

José Mourinho: "Bármi is történjen hétfő este, még huszonhárom bajnoki van hátra a szezonból. Gyönyörű mérkőzést várok, amelyen a játékosok segítik a bírót, és az igazi foci játssza a főszerepet. Elég erősnek érzem a csapatomat arra, hogy vereség esetén is ugyanúgy bízzon magában, és a folytatásban kiharcolja majd a szükséges győzelmeket. Egy bajnokságban tíz hónapon keresztül kell magas szinten játszani, nem csak egy meccsen. Ha megnézem a statisztikát, azt mondhatom, a Barcelona örülhet, hogy Itturalde Gonzalez a bíró. Persze tudom, hogy nem Barca-drukker, csak ő lett kijelölve, úgyhogy nem aggódom miatta, úgy állunk a meccshez, hogy segítsünk neki, és ne nehezítsük meg a dolgát."

Josep Guardiola: "Akárki is nyer hétfőn, csak egy hétig érezheti magát listavezetőnek. Tudom, hogy nagyon jó csapatunk van, de ugyanez a Real Madridról is elmondható. A Realnak mindig is nagyon gyors játékosai voltak, akik pár húzással képesek eljutni az ellenfél kapujához. A Madrid mindig is a kontrákra alapozott, és ez most is így van. Úgy vélem, túl sokat beszélünk a rangadóról - én személy szerint alig várom, hogy végre elkezdődjön a meccs".


A Barca biztosan a saját stílusát játssza majd, Guardiola minden körülmények között ragaszkodik a felfogásához. A kérdés tehát az, hogy Mourinho (a képen) felvállalja-e a nyílt támadófutballt, és ő is hű marad-e ahhoz a csapathoz és taktikához, amivel a Real ebben a szezonban szerepelt.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A madridiak kezdő tizenegye alig változott az idény során, nagyon bejött az a 4-2-3-1-es játékrendszer, amelyben az elöl szereplő négy futballista (Ángel di María, Mesut Özil, Cristiano Ronaldo és Gonzalo Higuaín) rengeteg helyváltoztatással bontja meg az ellenfél védelmét, és ők csak minimálisan veszik ki részüket a védekezésből. Mourinho azonban egyes sajtóértesülések szerint azt fontolgatja, hogy még egy védekező középpályást állít a csapatba Lassana Diarra személyében, így a nem teljesen egészséges Higuaín maradna ki, és Özil kicsit előrébb futballozna.

Miért hétfő este?

A Barca-Realnak igencsak szokatlan, hétfő esti időpont miatt rengeteg kritika érte a spanyol szövetséget. A hivatalos indoklás szerint a mérkőzést azért nem lehetett vasárnap este rendezni, mert Barcelonában választásokat tartottak, ami logisztikai nehézségeket okozott volna.

"Minden résztvevő a lehető legjobb megoldást igyekezett megtalálni, és minden szempontból ez számított a legracionálisabb döntésnek. A választásokon mintegy 80 ezren dolgoznak, többségük Barcelona-drukker" - nyilatkozta a közvetítési jogokkal rendelkező tévétársaság szóvivője.

A többi szurkolót azonban mindez nem hatotta meg, a madridi AS internetes honlapján végzett közvélemény-kutatás alapján a drukkerek 88 százaléka szerint az időpont nem megfelelő, míg a barcelonai El Mundo Deportivónál a válaszadók 60 százaléka gondolta így. Arról nem is beszélve, hogy a liga a televíziós szempontból legértékesebb mérkőzést így olyan időpontra tette, amely az egyre fontosabb ázsiai, illetve amerikai piac számára sem ideális.

A 21 órakor kezdődő találkozót az [origo] élőben közvetíti.