Vágólapra másolva!
Pénzbüntetéssel sújtotta az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága a Real Madrid vezetőedzőjét, José Mourinhót (akit egy-egy letöltendő és felfüggesztett eltiltással is sújtott) és négy játékosát, amiért Xabi Alonso és Sergio Ramos szándékosan állíttatta ki magát az Ajax Amsterdam elleni, múlt keddi Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Mindössze két Bajnokok Ligája-mérkőzésről tiltotta el az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága José Mourinhót, a Real Madrid vezetőedzőjét, akiről kiderült, szándékosan buzdította második sárga lappal történő kiállításra két játékosát, Xabi Alonsót és Sergio Ramost az Ajax Amsterdam elleni, múlt keddi mérkőzésen.

Mourinhónak azonban csak egy összecsapást kell kihagynia (az Auxerre elleni utolsó BL-csoportmeccset), a második eltiltást három év próbaidőre felfüggesztette a testület.

Ugyancsak egy mérkőzést kell kihagynia Xabi Alonsónak és Sergio Ramosnak - azaz csupán a piros lapot büntették, a szándékosságot nem -, emellett fejenként 20 ezer eurós pénzbüntetésre ítélték őket.


A Real Madridnak 120 ezer eurót kell befizetnie, Mourinhónak 40 ezer eurót, míg az összeesküvésben ugyancsak szerepet játszó Iker Casillas 10 ezer, Jerzy Dudek 5000 eurós bírságot kapott.

Az Ajax ellen Xabi Alonso a 86., társa pedig a 91. percben kapta meg a kiállítást érő második sárga lapját - egyformán időhúzás miatt. Így mindketten automatikusan kihagyják az utolsó csoportmeccset, ám ez a Real Madrid számára tét nélküli, hiszen már megnyerte a csoportját. A két futballista a tavaszi, nyolcaddöntős folytatásban ismét bevethető lesz.


Több feltűnő momentum is megelőzte a kiállításokat. Mourinho néhány perccel Xabi Alonso piros lapja előtt a pálya mellett beszélt a játékossal. Ezután a kispadon Dudek tartalékkapusnak súgott valamit, aki aztán szólt a pályán álló hálóőrnek, Casillasnak, ő pedig kisvártatva Ramosnak mondott valamit a pályán. A kiállítások után egyikük sem reklamált, sőt, Ramos még kezet is fogott Craig Thomson játékvezetővel.

Az amszterdami meccset a Real nyerte 4-0-ra.