Vágólapra másolva!
Az idei Bajnokok Ligája-szezon egyik meglepetéscsapata az FC Köbenhavn, amely már csak egy lépésre van attól, hogy a dán futball történetének legnagyobb sikerét aratva bejusson a 16 közé a BL-ben. A sikerek Roman Abramovics figyelmét felkeltették, az orosz milliárdos fiának, Arkadynak vásárolhat részesedést a klubban.

A dán klubfutball történetében új élet kezdődött 1992-ben, amikor a tizenötszörös bajnok Kjöbenhavns Boldklub (1876-ban alapították) és a hétszeres bajnok Boldklubben (1903-ban alapították) összeolvadásából létrejött az FC Köbenhavn együttese. A főváros új csapata 1993-ban rögtön megnyerte a bajnokságot, és bár a kilencvenes évek második felében nem ment olyan jól, 2001-től 2010-ig hét bajnoki címet is begyűjtött.

A nemzetközi sikerek sem várattak magukra sokáig, az FC Köbenhavn 2006-ban az Ajaxot búcsúztatva a klub történetében először bejutott a Bajnokok Ligájába, ahol a Manchester Uniteddel, a Benficával és a Celtickkel került egy csoportba. A csapat hazai pályán veretlen maradt, idegenben azonban minden mérkőzésüket elveszítette, így nem jutott tovább.

Idén azonban ez is sikerülhet, a koppenhágaiak a D csoportban legyőzték a Rubint (1-0) és a Panathinaikoszt (2-0), majd ugyan kikaptak Barcelonában (0-2), hazai pályán viszont pontot szereztek a katalán sztárcsapat ellen (1-1). A legutóbbi fordulóban, Kazanyban elszenvedett vereség ellenére (0-1) az utolsó kör előtt a csoport második helyén és története legnagyobb sikerének küszöbén áll a Köbenhavn, amely kedden a már kiesett Panathinaikoszt fogadja, és akár egy vereséggel is bejuthat a 16 közé.

A sikerek az Abramovics család érdeklődését is felkeltették: az Ekstra Bladet dán lap értesülései szerint a Chelsea-tulajdonos Roman Abramovics fia, Arkady Abramovics a minap tárgyalt Carsten Kochhal, a Loenmodtagernes Dyrtidsfond vállalat vezérigazgatójával. Az említett cég 30 százalékos részesedéssel bír az FC Köbenhavn mögött álló Parken Sport & Entertainment vállalatban. "Jelenleg nem akarjuk feltétlenül eladni a részesedésünket, de ha megfelelő ajánlat érkezik, akkor természetesen elgondolkozunk rajta" - nyilatkozta Koch.

Az üzletet alighanem azért Abramovics fia intézi, mert a szabályok szerint nem szerepelhet két olyan klub a Bajnokok Ligájában, amelynek ugyanaz a tulajdonosa. Az orosz milliárdosról az utóbbi időben olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint a válság elérte őt is, ezért kevesebbet áldoz a Chelsea-re, mint korábban, ám úgy tűnik, annyira azért nem aggasztó a helyzete.

A Chelsea egyébként csoportelsőként jutott tovább a BL-ben, így ha másodikként a dánok is továbblépnek, akkor a két csapatot akár a legjobb 16 között össze is sorsolhatják.

A FIFA már 2005-ben is vizsgálódott Abramovics feltételezett futballhálózatával kapcsolatban.