Vágólapra másolva!
A horvát rendőrség huszonegy embert, köztük három volt élvonalbeli labdarúgót helyezett vád alá fogadási csalás és bundázás vádjaival.

A rendőrség hétfői közleménye szerint a tizenkilenc horvát és két szlovén állampolgárságú személy van a letartóztatottak között. "Három embert vádolunk azzal, hogy játékosokat, edzőket és menedzsereket fizettek le a horvát első osztályban a mérkőzések eredményeinek alakításáért" - áll a közleményben. A vádlottak egyike Vinko Saka, a Dinamo Zagreb ifjúsági csapatának korábbi edzője, a letartóztattak között nincsen az európai közvélemény számára ismert név.

A rendőrség a "les" fedőnevű akciójában márciustól májusig figyelte az élvonalbeli találkozókat, ezalatt nyolc mérkőzést talált bundagyanúsnak. Az érintett csapatok között ott van az NK Zagreb, a Cibalia, Zadar, Rijeka és a Split együttese is.