Vágólapra másolva!
Az Internazionale a Bremen elleni 3-0-s vereséggel zárta a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörét. Bár a milánóiak ott lesznek a nyolcaddöntőben, a gyenge bajnoki szereplés és a Werder ellenihez hasonló nemzetközi zakók alaposan megingatták Benítez alatt a kispadot, aki szerint ugyanakkor nem a klubvilágbajnokságon múlik az állása.

Abu-Dzabiban szerdán kezdődik a klubvilágbajnokság az al-Vahda - Hekari United selejtezővel. Az Internazionale az elődöntőben csatlakozik be, de Rafa Benítez szerint nincs rajta nyomás, mert nem a klubvébé megnyerésén múlik a jövője. Mondta ezt annak ellenére, hogy Moratti elnök a múlt héten kijelentette: a spanyol edző kijavíthatja eddigi hibáit a tornán.

"A Bremen ellen már kezünkben volt a továbbjutás, így kipróblhattunk fiatalabb játékosokat, így legalább csökkenthettük a veszélyét, hogy valaki megsérül az alapcsapatból" - mondta Benítez a Sky Italiának, majd rátért a klubvébére.

"Próbálok változtatni mindenen, a mentalitásomon, hogy jobban menjen a csapatnak" - ígérte. "De most legjobban a jelen aggaszt, nem foglalkozom a jövővel. Nem vagyok babonás, hogy egy győzelem után ne cseréljek zoknit, nem ezen múlik egy csapat sorsa, sokkal inkább a sérüléseken és egyéb problémákon. A jövőm a klubvébén múlna? Nem hiszem."