Vágólapra másolva!
Az Auxerre elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen bemutatkozott a saját nevelésű Pablo Sarabia, akiben a jövő nagy Real-sztárját látják Madridban.

A madridista.hu beszámolója szerint Sarabia 13 évesen került a Real Madrid iskolájába, az idén pedig sikerült beverekednie magát a kezdőbe a második számú csapatban, a Castillában, ahol korábban Szalai Ádám is szerepelt. A 18 éves szélső tavaly U18-as klubvilágbajnok lett, és 360 résztvevő közül őt választották meg a torna legjobb játékosának is.

A kiismerhetetlenül cselező Pablo Sarabia remekül lát a pályán, technikailag jól képzett (főleg a bal lába), és nem csak gólerős, számos gólpassz is fűződik a nevéhez. Mindkét szélen bevethető, de főleg a bal oldalon érzi magát otthon, az Auxerre elleni Bajnokok Ligája-meccsen is ott játszott, és nem volt megilletődve, ahogy azt a lentebbi videó is bizonyítja (33-as mezben láthatjuk).

"Izgultam nagyon, de José Mourinho és Cristiano Ronaldo is biztatott, amikor beálltam, mondták hogy játsszak bátran, merjem megcsinálni a cseleket, ez sokat segített. Nem sikerült rosszul a bemutatkozásom, de tudok még ennél jobban is játszani" - nyilatkozta a klub hivatalos honlapján.

Sarabiát egyből megszerette a madridi közönség, és már Cristiano Ronaldo utódát látja benne, de remek passzai miatt sokan Gutihoz is hasonlítják. Az Auxerre ellen egyébként egy másik újoncot is avatott a Real, az állkapocstörést szenvedett Jerzy Dudek helyére Antonio Adán állt be, a 23 éves kapus szintén a klub saját nevelésű játékosa.