Vágólapra másolva!
Herczeg András vezetőedző szerint továbbra is az első pont megszerzése a Loki célja a Sampdoria elleni Európa Liga-mérkőzésen.

A csütörtöki mérkőzés helyszínén, a Puskás Ferenc Stadionban megtartotta sajtótájékoztatóját Herczeg András, a debreceniek trénere.

"Hallottuk azokat a híreket, amelyek szerint nem az első számú csapatával fog kiállni a Sampdoria, ennek ellenére motivációs gondjaink nincsenek, mert egy olasz együttes ellen mindig nagy élmény játszani" - mondta a vezetőedző.

"Természetesen a pontszerzés a célunk, a Metaliszt Harkiv ellen már majdnem sikerült. Nem lesz könnyű meccs, már csak a talaj miatt sem, amely este kilenc órakor biztos, hogy meg lesz fagyva." Herczeget természetesen kérdezték a jövőjéről is, a szakember csak annyit válaszolt, hogy a jövő héten kiderül.