Vágólapra másolva!
Németh Krisztián menedzsmentje szerint semmilyen görög klub nem kereste meg őket. A magyar focista szeretné kiharcolni a helyét az Olimpiakoszban, de mivel nagy a konkurencia, elképzelhető, hogy távozik. Januárban tárgyalnak a jövőjéről.

Németh Krisztián kevés játéklehetőséget kap az Olimpiakosznál, ezért folyamatosan hírbe hozzák más csapatokkal. Felmerült már a görög Panioniosz és a ciprusi Monia Nicosia neve is, legutóbb pedig Szélesi Zoltán együttesével, a Volosszal boronálták össze.

"Természetesen semmi alapja nincs a hírnek" - cáfolt az [origo]-nak Kövesdi Viktor, a játékos menedzsere.

"A görög válogatott Mitroglu rossz viszonyban van az edzővel, ezért már a keretbe sem fér be, és közölték is vele az Olimpiakosznál, hogy a télen távozhat. Sokan érdeklődnek iránta, az elmúlt két hétben minden nap írnak róla az újságok, ilyenkor gyakran bedobják Krisztián nevét is, mint lehetséges távozóét. A vezetők még nem mondták, hogy elengednék, főleg nem egy másik görög csapathoz, ő azonban játszani szeretne. Vannak érdeklődők, de görög klubok még nem kerestek meg minket, január elején ülünk le az Olimpiakosz vezetőivel tárgyalni Krisztián jövőjéről" - tette hozzá a menedzser.

A fiatal magyar támadó nem minden áron akarja elhagyni a bajnokesélyes Olimpiakoszt. "Szeretek itt focizni, a csapat az első helyen áll, jól érzem magam Pireuszban, de tény, hogy többet szeretnék játszani" - mondta az [origo]-nak Németh.

"Az edzőm meg van elégedve az edzésmunkámmal, jól is megy a játék, amikor lehetőséget kapok, de négyen vagyunk egy posztra, szóval nagy a konkurencia. Ráadásul akik előttem állnak a rangsorban, jól is teljesítenek, lövik a gólokat, de szerintem így is képes lennék kiharcolni a helyemet a csapatban."

Németh a Zidane-ék elleni jótékonysági mérkőzésen hatvan percet kapott az Olimpiakoszban, a hétvégi, Larissza elleni bajnokin azonban sérülés miatt nem lépett pályára.

"A gálameccs jó móka volt, nem sikerült gólt szereznem, de jól ment a játék. Sajnos nem tudtunk közel kerülni a sztárokhoz, mert ők teljesen külön voltak, csupán a pályán találkoztunk velük. A hétvégén viszont még az utazó keretbe sem kerültem be, mert két nappal a meccs előtt kaptam az egyik edzésen egy medvepuszit. Szerencsére nem komoly a sérülés" - mondta Németh, aki karácsonyra hazautazik, és 28-án repül majd vissza Görögországba.