Vágólapra másolva!
Három brazil és egy olasz futballcsapat is szeretné megszerezni Ronaldinhót az AC Milantól.

Az El Mundo Deportivo című spanyol sportnapilap szerint a Palmeiras és a Flamengo is nagy örömmel látná soraiban a játékost. Roberto de Assis, Ronaldinho testvére és ügynöke szerint a Palmeiras ajánlata "nagyon kecsegtető". A Gremio szintén bejelentkezett a 2005-ben aranylabdás játékosért, aki 1998-ban ennél a csapatnál kezdte meg profi pályafutását. A klub elnöke, Paulo Odone szerdán az RBS televíziónak adott interjújában azt állította, hogy szóban megállapodott Ronaldinhóval, így már csak a Milannal kell egyezségre jutni. A legfrissebb ajánlatot a Bologna tette meg pénteken, de a Milan egyelőre egyik felkérésre sem válaszolt.

A lap úgy tudja, hogy Adriano Galliani, a milánói klub alelnöke a közeljövőben Brazíliába utazik - pihenni. A 2002-ben világbajnok, 30 éves futballista megállapodása jövő júniusig szól az olaszokkal, így ha a Milan pénzt akara látni belőle, akkor ebben az átigazolási szezonban kell eladnia.

A Gremio elnöke megállapodott Ronaldinhóval