Társoldalunk:

Negyvenkilenc európai légióssal rajtol az Ázsia-kupa

2011.01.07. 11:14

Egyre több európai csapatnak okoz gondot az ázsiai labdarúgók távolléte: január 7-29-e között Ázsia legjobbjai ugyanis Katarban találkoznak, a 16 részt vevő válogatottban pedig 49 Európában szereplő légiós szerepel. A torna nem csak a mérkőzések, hanem a 2022-es vébét rendező ország miatt is érdekes.

Az európai egyesületeknek eddig csak az Afrika-kupa miatt kellett idény közben is egy hónapra megválniuk játékosaiktól, idén azonban az ázsiai kontinensviadalt is a szezon közben rendezik. Mindez persze nem véletlen: a helyszín Katar, ahol nyáron elviselhetetlen a hőség, e miatt az időpontváltozás, ami a 2022-es világbajnokság szempontjából mindenképpen jelzésértékű.

Nem véletlenül hangoztatja egyre gyakrabban a FIFA, hogy a vébét is áttehetik az év elejére. Persze addig még nagyon sok idő van, de a helyiek számára ez az első komoly teszt. Főleg, hogy olyan, politikailag kényes találkozóra is sor kerül majd, mint Irán és Irak mérkőzése, nem is beszélve egy lehetséges Koreai NDK - Koreai Köztársaság meccsről.

A német és az angol listavezető sem örül

Immár az Ázsia-kupa is egyre komolyabban érinti az európai egyesületeket. A 16 válogatottban összesen 49 európai légiós szerepel, közülük 18-an játszanak valamelyik topligában.

Az ázsiai torna miatt kénytelen nélkülözni egy-egy játékosát az angol és a német listavezető (a Manchester United a dél-koreai Pak Dzsi Szungot, a Borussia Dortmund a japán Kagava Sindzsit), a Schalke és az Osasuna pedig egyaránt két labdarúgójára nem számíthat.

Forrás: AFP

Különösen rosszul jött az európai csapatoknak, hogy immár Ausztrália is az ázsiai szövetséghez tartozik, hiszen az ausztrál keretből 16-an is a kontinensen játszanak.

A házigazda a honosítottakban bízik

Eredmény tekintetében a házigazda nem sok jóra számíthat. Katarnál a részt vevő 16 ország közül csak India áll rosszabbul a FIFA világranglistáján, amelynek keretében három honosított futballista is található.

Lawrence Quaye ghánai, Fábio César Montezine brazil, Sebastián Soria pedig uruguayi származású, és a francia szövetségi kapitány, Bruno Metsu az ő segítségükkel szeretné elérni a minimális célt, a csoportból való továbbjutást. Mindez nem is olyan elképzelhetetlen, hiszen Katar ellenfelei (Kuvait, Kína és Üzbegisztán) nem a legerősebbek.

A torna esélyeseinek olyan válogatottak számítanak, amelyek az elmúlt időszakban nem sok sikert értek el. A Koreai Köztársaság utoljára 1960-ban nyert kontinensbajnokságot, az ázsiai szövetséghez 2006-ban csatlakozó Ausztrália pedig négy évvel ezelőtt csak a negyeddöntőig jutott. Mind a két gárda ott volt a legutóbbi vébén, majd szövetségi kapitányt cserélt, akiknek ez lesz az első komoly megmérettetésük, ráadásul a két válogatott egy csoportba került.

Az ausztrálok kispadján a német Holger Osieck ül, aki nem számíthat ugyan a sérült Vincenzo Grellára és Mark Brescianóra, azonban még így is olyan klasszisok állnak a rendelkezésére, mint Tim Cahill, Harry Kewell vagy Mark Schwarzer.

A dél-koreai kapitány, Cso Kvang Re szerint kifejezetten előnyös, hogy az ország utoljára 50 évvel ezelőtt volt kontinensbajnok, mert ez leveszi a terhet a focisták válláról.

Koreai csatár a japán gárdában

Sokak szerint Japán is favorit, annál is inkább, mert az ország európai légiósai, elsősorban a Bundesligában szereplők, mint Kagava, Ucsida Acuto (Schalke) vagy Haszebe Makoto (Wolfsburg) kifejezetten jó formában vannak.

Természetesen a japánok is edzőt cseréltek a vébé után, és az új szövetségi kapitány az olasz Alberto Zaccheroni lett, aki kissé megfiatalította a keretet.

"Több ifjoncot is kiválasztottam az Ázsia-kupára. A tornán sok időt fogunk együtt tölteni, és ez remélhetőleg alkalom lesz arra, hogy megértsék a futballról alkotott elképzeléseimet" - jelentette ki a szakvezető.

Az új arcok közül elsősorban a Sanfrecce Hirosima csatárát, Tadanari Lit kell kiemelni, aki koreai származású, ráadásul a japán bulvárlapok sokat foglalkoznak vele, mert barátnője a népszerű ázsiai énekesnő, Ayumi Lee, művésznevén Iconiq.

A végső győzelmet vette célba két korábbi aranyérmes, Szaúd-Arábia és Irak is. Utóbbi a címvédő, ám 2007-es diadala hatalmas meglepetés, a szakértők szerint egyszeri és megismételhetetlen alkalom volt.

Az irakiak persze nem így gondolkodnak: "A célunk az, hogy megint bajnokok legyünk. A kupa megnyerésével végrehajtottuk azt, amit Amerika és a kormány sem tudott: egyesítettük az országot" - jelentette ki Junisz Mahmud csapatkapitány.

Szaúdi részről a portugál szövetségi kapitány, José Peseiro fogalmazta meg a magas elvárásokat. "Szeretnénk az első ázsiai csapat lenni, amelyik négyszeres bajnoknak mondhatja magát" - mondta az utoljára 1996-ban győztes ország mestere.

A titkos esélyesek között kell még említeni a Koreai NDK-t is, amely a világbajnokságon való szereplése óta már nem olyan ismeretlen a nemzetközi futballban. Az észak-koreaiaknál más edző ül  ugyana kispadon, mint Dél-Afrikában, de a csapat majdnem ugyanaz lesz, a 23-as keretből 17-en ott voltak a vébén.

Köztük van a nyáron a német másodosztályú Bochumba szerződött Dzsong Te Sze is, aki majdnem lemaradt a tornáról: az észak-koreai szövetség ugyanis a hivatalos határidő után kérte őt ki a bochumiaktól, akik nem is akarták elengedni. A kínai média persze rögtön lecsapott az esetre, és kijelentette, hogy a támadó a szövetség alkalmatlansága ellen tiltakozva lemondott a válogatottságról, de ebből egy szó sem volt igaz, és Dzsong ott lesz Katarban.

www.global-soccer.eu