A labdarúgásban mindennapos, hogy a klubok őrült összegeket, euró-tízmilliókat fizetnek ki, mintha semmi sem lenne drága egy-egy játékos megszerzéséért. Arról már kevesebbet lehet hallani, amikor egy klub fordított utat jár be, azaz olcsón vett játékost értékesít nagy haszonnal, pedig erre is akad példa bőven, sőt még az is előfordult, hogy egy labdarúgót pár év múltán a vételára kétszázszorosáért engedtek útjára.
Amikor a szarajevói Zseljeznicsar 2005 nyarán 25 ezer euróért eladta a nem túl tehetségesnek tartott Edin Dzekót a cseh Teplicének, a bosnyák egyesület vezetői szentül meg voltak róla győződve, hogy kiváló üzletet kötöttek. "Azt gondoltuk, megütöttük a főnyereményt" - emlékezett vissza később az egyik klubigazgató, aki valószínűleg alaposan megbánta döntését. A Teplice ugyanis már négymilliót kapott két évvel később Dzekóért, következő egyesülete, a Wolfsburg pedig a napokban 32 milliót kasszírozott. Ezzel a Bundesliga történetének legnagyobb nyereségét realizálta egy futballista eladásából.
Jutalmat a tehetségkutatónak!
Az arányokat tekintve a wolfsburgiak a Dzekóért 2007-ben kifizetett vételár 9,25-szörösét keresték, és ebből a szempontból nem ez volt a Bundesliga legjobb üzlete - még csak idén januárban sem. A Hoffenheim ugyanis 17 millió euróért adta el a brazil Luiz Gustavót a Bayern Münchennek, ami pontosan tizenhétszeres haszon, hiszen Gustavo 2008-ban egymillió euróért került át Európába. Eladása már csak azért is nagy üzleti bravúr, mert szerződése a nyáron lejárt volna, vagyis fél évvel később a klub egyetlen eurót sem kapott volna érte.
Mindez azonban eltörpül amellett az üzlet mellett, amit anno a Stuttgart kötött. A svábok alighanem sokszoros hálát rebeghettek annak a megfigyelőnek, aki 2000-ben kiszúrta a BATE Boriszovban a 19 éves Alekszandr Hlebet. A fehéroroszt 150 ezer euróért vitték Németországba, ahol az évek során a Bundesliga egyik legjobb támadó középpályásává vált. Nem csoda, hogy 2005-ben lecsapott rá az Arsenal, és 15 millió eurót, vagyis pontosan a százszorosát fizette érte, mint amennyibe a Stuttgartnak került.
A sevillai üzleti modell
Az ilyen típusú transzferek egy időben különösen a Sevillának mentek jól, irányítói szenzációs üzleti érzékkel adták tovább olcsón megszerzett, ám időközben sztárrá vált játékosaikat. Sportigazgatójuk, az egykori élvonalbeli kapus, Monchi egy több száz szakemberből álló tehetségkutató hálózatot épített ki világszerte, amely főleg Brazíliában dolgozott hatékonyan.
Az egyesületnek arányaiban a legnagyobb hasznot is egy brazil hozta: a piros-fehérek még 2002 nyarán szerezték meg az akkor 19 éves jobbhátvédet, Daniel Alvest, egymillió eurónak megfelelő összegért. Mindez másfél évvel azelőtt történt, hogy Alves aranyérmet nyert a 2003-as U20-as vébén, és a torna harmadik legjobb játékosának választották. Az ifjú brazilból Andalúziában szép lassan a világ egyik legjobb jobbhátvédje lett, és a Barcelona később 34,5 millió eurót áldozott megvételére.
A fenti játékospolitika Portóban is remekül működik. Rendre lefölözik a portugál mezőnyt, hogy az ott viszonylag olcsón megszerzett tehetségeket hatalmas összegekért adják tovább az európai élkluboknak. Arányaiban tekintve a francia balhátvéddel, Aly Cissokhóval jártak a legjobban, aki csak 300 ezer euróba került (a Vitória Setúbalnak fizettek ennyit), majd fél évvel később máris ennek ötvenszeresét kapták a Lyontól.
Az Aston Villa nagyot kaszált
A két legnagyobb bombaüzletet (a befektetés értékéhez képest) egyaránt az Aston Villa hajtotta végre, igaz, nem manapság. A birminghamiek 1989-ben a karibi térségben túráztak, és a klub akkori edzője, Graham Taylor ott szúrta ki az egyik helyi csapat támadóját. Rögtön próbajátékra hívta a Villa Parkba, és a játékos elég meggyőző volt ahhoz, hogy szerződést kínáljanak neki. Dwight Yorke pedig bizonyított: 232 bajnokin 73 gólt ért el a klub színeiben. 1998 nyarán aztán a Manchester United a vételárának több mint százszorosát fizette érte, de a manchesteriek sem bánták meg az üzletet: Yorke náluk is ontotta a gólokat.
Ennél némileg meglepőbb, hogy a speciális rangsor élén nem egy nemzetközileg elismert klasszis áll, hanem egy olyan futballista, aki csak négy válogatottságig jutott, ráadásul nem egy csatárról vagy támadó középpályásról, hanem egy középhátvédről van szó. Ugo Ehiogu a West Bromwich Albionban kezdte karrierjét, de csak két bajnokin viselte a WBA mezét, 1991-ben az Aston Villa 60 ezer eurónak megfelelő összegért (40 ezer font) vette meg, és akkor valószínűleg senki sem gondolta Birminghamben, amikor eljön az idő, hogy valaki ennek a több mint kétszázszorosát fizeti ki érte. Márpedig kilenc évvel később éppen ez történt: a Middlesbrough nyolcmillió fontért szerződtette Ehiogut.
A név után a vételár (millió euróban), a vevő klub, az eladási ár, az újabb klub szerepel, majd az, hogy hányszoros haszonnal adták tovább.
|
origo.hu
Elmaradt a nyár, júniusban még a hó is esett
vg.hu
Nem ússza meg a Mobilfox a pénzszórást
metropol.hu
Heti horoszkóp: ennek a jegynek az életében véget ér a bánat!
magyarnemzet.hu
Hosszú Katinka már nem kivételezett személy, nem utazhat az Eb-re
metropol.hu
Így él most Sub Bass Monster
mandiner.hu
Hivatalos: kutyapárti kihívót kapott Niedermüller Péter
borsonline.hu
Marics Peti elárulta, mit gondol Valkusz Milán RTL-es átigazolásáról
nemzetisport.hu
Válogatott: Gulácsi elárulta, mikor dönt Marco Rossi arról, ki lesz a kezdőkapus az Eb-n
she.life.hu
A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)
videa.hu
Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)
origo.hu
Ez botrányos: elmondhatatlanul drága mulatság lesz a magyar szurkolóknak az olimpián kézilabdameccseket nézni
magyarnemzet.hu
