Vágólapra másolva!
A hazai közönség örömére a Haladás nyerte meg vasárnap a Borsodi teremlabdarúgó-bajnokság utolsó, harmadik selejtezőjét, de a finalista Győri ETO is bejutott a debreceni nagydöntőbe.

A hat csapatot telt ház és a szurkolóknak köszönhetően remek hangulat fogadta. Az Arena Savariában négy NB I-es gárda, a házigazda Haladás, az Újpest, a Győr, a Siófok, valamint két másodosztályú csapat, a REAC és a Pécs küzdött meg egymással.

Az A csoportból a Győr kiemelkedett, biztosan jutott a döntőbe, a B csoportban pedig nehéz kezdés után a remekül belelendülő Haladás verekedte magát a fináléba. A döntőben a drukkerei által támogatott Haladás biztosan verte ellenfelét, így bejutott a debreceni hatcsapatos fináléba.

Az is eldőlt, hogy az első és a mostani torna döntőjében vesztes Gyirmót, illetve Győr jutott még a fináléba a házigazda Debrecen, továbbá az egyaránt tornagyőztes Diósgyőr, Vasas, Haladás trió mellett.

A csoport:
Győri ETO FC-BFC Siófok 4-2 (1-0)
gól:
Aleksidze 2, Ganugrava, Dudás, illetve Novák, Lukács

BFC Siófok-REAC 4-2 (1-1)
g:
Novák 2, Thiago, László, illetve Novák (öngól), Nyerges (büntetőből)

Győri ETO FC-REAC 1-0 (1-0)
g:
Aleksidze

Az A csoport végeredménye: 1. Győr 6 pont, 2. Siófok 3, 3. REAC 0

B csoport:
Szombathelyi Haladás-Pécsi MFC 3-3 (1-2)
g:
Simon Á., Irhás, Halmosi, illetve Horváth Zs., Nagy J., Zamostny

Újpest-Pécsi MFC 4-0 (2-0)
g:
Lázár, Rajczi, Sitku, Kiss Z.

Szombathelyi Haladás-Újpest 3-0 (1-0)
g:
Nagy I G. 2, Sipos

A B csoport végeredménye: 1. Haladás 4, 2. Újpest 3, 3. Pécs 1

döntő:
Szombathelyi Haladás-Győri ETO FC 4-2 (1-1)
g:
Kenesei, Irhás, Halmosi, Tóth P., illetve Völgyi, Ji-Parana
kétperces kiállítás: Kenesei