Vágólapra másolva!
Már csak pár nap, és kiderül, hogy Gera Zoltán megy-e vagy marad a Fulhamben, amelynek tavaly tavasszal a meghatározó tagja volt, Mark Hughes edző őszi érkeztével azonban már nem számít kulcsjátékosnak. A hatvannyolcszoros válogatott játékos nem titkolja, hogy sokkal többet szeretne játszani, ezért szíve szerint azonnal elmenne egy olyan csapatba, ahol jobban megbecsülik a képességeit. Szavazzon, hogy ön szerint hol lenne a helye!

Gera Zoltán tavaly meghatározó játékosa volt az Európa Liga-döntős Fulhamnek, az [origo] testközelből is megtapasztalta, amint az angol klub drukkerei örömittasan Gera-dalt énekeltek a kupadöntő helyszínén, Hamburgban. Azóta nagyot fordult a világ a játékossal, a mostani szezonban az új edző, Mark Hughes ritkán számol vele a kezdőcsapatban, igaz, a drukkerek nem felejtették el, hogy mit tett tavaly a csapatért, a legutóbbi bajnokin kórusban éltették. Huszonnégy mérkőzésből huszonkét alkalommal is lehetőséget kapott ugyan a Premier League-ben, de csak tízszer volt kezdő, legutóbb épp egy hónapja, a West Ham United elleni vesztes meccsen.

Legyen kezdő, játsszon a két csatár mögött, szerepeljen a BL-ben

Menedzsere, Vladan Filipovic szerint érdeklődőben nincs hiány, és jó esély van arra, hogy az áprilisban 32 éves játékos még a január 31-én záruló átigazolási szezonban csapatot vált. De vajon melyik lenne számára a legjobb döntés?

A játékos környezetéből származó információink szerint Gera mindenképp olyan csapatba szeretne igazolni, ahol biztos kezdőként számítanak rá, és ahol a két ék mögött, támadó középpályásként szerepelhet - tavaly a Fulhamben Roy Hodgson ugyanezen a poszton vetette be a kupamenetelés során. Úgy tudjuk, hogy a középpályás szeretne a Bajnokok Ligájában is játszani (ahol korábban még sohasem játszott), az viszont nem elsődleges számára, hogy a jövőbeli klubja angol legyen. Nincsen nagy mozgástere, de nagyon nem érzi jól magát, ezért nagyon szeretne elmenni, de lehet, hogy nyárig még kivár.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=NBsMMiBf2t1dYVvy

A Gera-dalt már 32 ezer szurkoló meghallgatta


A rendelkezésünkre álló információk alapján megtippeltük, hogy hová igazolhat Gera, és azt is feltüntettük, hogy hány százalék esélye lehet az általunk vázolt lehetőség bekövetkezésének, ön pedig szavazatával tippet adhat a légiósnak.

Továbbra is Fulham

Gera Zoltán és Roy Hodgson egymásra találtak az Európa Ligában, ám a rutinos tréner távozásának, illetve Mark Hughes érkezésének a magyar játékos lett a nagy vesztese. A walesi edző az angol szokásokat követi, és a nagydarab Bobby Zamora mögé is egy keménykötésű játékost akart tenni, ám Gera nem ilyen, így kiesett Hughes látókörből. A klub leigazolta a belga Moussa Dembélét, aki be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, így végleg megpecsételődött Gera sorsa. Hughesnál a magyar egyáltalán nem számít kulcsjátékosnak, még akkor sem, ha a szakvezető ennek az ellenkezőjét mondta neki, amikor meghallotta, hogy távozni akar. (Annak az esélye, hogy nyárig marad: 35 százalék.)

247401outform.html400350


Egy feltörekvő londoni csapat

Buzsáky Ákos csapata, a Championship-tabellát vezető Queens Park Rangers stadionja egy kőhajításnyira van a Craven Cottage-tól. Gera soha nem titkolta, hogy nagyon szereti Londont, ám - mint megtudtuk - ennél fontosabb számára, hogy erős csapatba szerződjön, ezért egy ilyen klubváltásra nincs sok esély. A héten az Avram Grant irányította, sereghajtó West Ham Uniteddel is hírbe hozták a magyar játékost. (3 százalék).

247402outform.html400350


Stoke City-szintű Premier League-csapat

Kevesen tudják, de tavaly nyáron, az átigazolási szezon utolsó napján - amikor Hodgson már nem volt a Fulhamnél - a Stoke City közel volt a megegyezéshez a londoni csapattal, ám a vételárát illetően nem jutottak közös nevezőre, pedig Gerának kedvére való lett volna a klubváltás. A Stoke City hívó szavára most biztosan igent mondana Gera, kérdés, hogy érdekli-e még az együttest a magyar játékos. Arra mindenképpen jó esély van, hogy a lejáró szerződése miatt most olcsón, körülbelül 500-800 ezer euróért - fél év múlva pedig ingyen - megszerezhető játékost leigazolja egy másik Premier League-csapat, mint például a Sunderland, amely korábban már érdeklődött iránta. Az sem kizárt, hogy visszatér régi sikereinek a színhelyére, a West Bromwich Albionhoz. Az [origo] érdeklődésére a Birmingham Mail újságírója azt írta, hogy őt meglepné egy ilyen átigazolás, azt viszont megerősítette, hogy a klubnál továbbra is óriási elismertségnek örvend Gera. A remeklő újonc, a Blackpool menedzsere, Ian Holloway szerdán jelezte, hogy jól jönne a csapatába a magyar focista. (Esély a PL-en belüli téli váltásra: 20 százalék.)

247403outform.html400350

Forrás: AFP/Glyn Kirk

Panathinaikosz

Információink szerint valóban meg akarták venni a görögök, és Gera alá is írt volna, főleg, hogy a görög bajnokság második helyezettjének esélye van a BL-részvételre. Ám több problémával is meg kell küzdenie az elnök nélküli egyesületnek, így jelenleg nem Gera leigazolása a legfontosabb kérdés az egykor Puskás Ferenc által is edzett csapatnál. (Esély: 8 százalék.)

247404outform.html400350


Bundesliga

A People című lap szerint az egykori angol szövetségi kapitány, Steve McClaren hívta Wolfsburgba, és nem a cserepadra. Gera iránt érdeklődött egy alsó-középső régióba tartozó német együttes is, ám - értesültünk a játékos környezetéből - annak nemet mondott, egy wolfsburgi ajánlatot viszont most azonnal aláírna. A telt házas és jó hangulatú meccsek, az angolhoz képest kisebb igénybevétel egyaránt vonzó. (Esély a téli Bundesliga-váltásra: 12 százalék.)

247405outform.html400350

Spanyol élvonal

Gera korábban már elmondta, hogy szívesen játszana Spanyolországban, de a Primera Divisiónból ebben a pillanatban nincsen érdeklődő. Persze az utolsó pillanatig bármi előfordulhat, lásd a Stoke City tavalyi ajánlatát. (Esély Spanyolországra: 5 százalék.)

247406outform.html400350

Csapatcsere Dzsudzsákkal

A PSV szélsője erősebb bajnokságba, Gera pedig a BL-be vágyik, ahová a holland bajnokság éllovasával könnyen bejuthatna. A holland fizetések nem versenyképesek az angliaiakkal, de a PSV a szabályt erősítő kivétel. Ráadásul amikor Guus Hiddink volt a csapat edzője, akkor a PSV közel volt Gera megszerzéséhez. (Esély a holland bajnokságra: 2 százalék.)

247407outform.html400350

Forrás: MTI

Ferencváros

A Gerához hasonlóan 31 éves Halmosi Péter meg merte lépni, hogy a Premier League-ből a Haladáshoz igazoljon, annak ellenére is, hogy az NB I-ben sokkal szerényebb fizetést kap. Gera szinte biztosan nem kér még a Monicomp Ligából, akkor sem, ha a Fradi neki ugyanúgy a szíve csücske, mint Halmosinak a Haladás. (Esély a hazatérésre: egy százalék.)

247408outform.html400350


Serie A

Miután tavaly a Fulham találkozott az AS Romával az Európa Ligában, felmerült, hogy az olasz sztárcsapat leigazolná Gerát. Könnyen lehet, hogy ez csak kacsa volt, most azonban a játékos környezetéből úgy tudjuk, hogy tényleg érdeklődnek a középpályás iránt az olasz bajnokságból, méghozzá egy olyan klub, amely a bajnokság elején foglal helyet, biztos anyagi helyzetben van, és nem igazi sztárcsapat. A Napoli és a Palermo is megfelel a fenti kritériumoknak. A Sky Sports értesülései szerint a kilencedik helyezett Sampdoria a héten ajánlatott tett Geráért a Fulhamnek, ám a londoniak nemet mondtak. A genovaiaknak már csak pár napuk van, hogy magasabb összeget kínáljanak a magyar futballistáért. (Esély az olasz szerződésre: 12 százalék.)

247409outform.html400350

Más ország

Franciaországból nincs érdeklődő, annál gyengébb ligába pedig nemigen igazolta el Gera, persze érdekes lenne megtudni, hogy miképp reagálna, ha mondjuk a portugál Porto, a Fenerbahce (a törökök korábban már próbálkoztak) vagy az orosz Zenit ajánlana neki szerződést. (Esély: 2 százalék.)

247410outform.html400350