Vágólapra másolva!
A Vasas SC elnöksége a héten mindhárom, a labdarúgócsapat 99 százalékos tulajdonrészére tett ajánlatot elfogadta, így jó esély mutatkozik arra, hogy új kezekbe kerüljön az angyalföldi focicsapat.

A klub a honlapján, közleményben tudatta, hogy mindhárom ajánlat érvényes, és az elnökség a napokban hozza meg a végső döntést, hogy kivel kíván üzletet kötni.

"Örömteli a klubvezetés számára, hogy mindhárom jelölt érvényes ajánlatot nyújtott be és komolyan felkészült az elnökségi tagok tájékoztatására. Fontos tudni, hogy a hivatalos ajánlattételt egy teljes körű jogi és pénzügyi átvilágítás előzte meg a potenciális vevők részéről. Elmondhatom, hogy most tényleg nagyon közel állunk ahhoz, hogy új tulajdonos kerüljön a felnőtt labdarúgócsapatunk élére, és egyben társtulajdonosként a Vasas Akadémiára. A döntést minél hamarabb, legkésőbb e hét péntekig, meg szeretnénk hozni" - mondta Markovits László, a Vasas ügyvezető elnöke a labdarugas.vasassc.hu-nak.

A pepsifoci.hu információi szerint a három ajánlattevő egyike a volt Fradi-vezér, Berki Krisztián által képviselt befektető, a másik két tulajdonosjelölt pedig a Híd-Consulting Zrt. és az International Financial Zrt. A Vasasnál az elmúlt években háromszor is előfordult, hogy a vezetőség biztosra vette egy befektető érkezését, az üzlet mégis meghiúsult, úgyhogy az angyalföldi klubnál remélik, ezúttal valóban találnak vevőt a tulajdonrész 99 százalékára.