Vágólapra másolva!
Csábító a profi focisták karrierje, de ha valaki másban is tehetséges, előbb-utóbb választania kell. II. János Pál pápa és Albert Camus a gólvonalon remekelt fiatal korában, Rod Stewart a cipőpucolás miatt hagyta abba a focit, Sean Connery visszautasította a Manchester United ajánlatát, Gordon Ramsey pedig utólag megszépíti rangerses pályafutását. Hírességek, akikből focista is lehett volna.

Julio Iglesias tinédzserként nagyon tehetséges kapusnak számított. Madridiként a Real korosztályos csapataiban védett, akár profi is lehetett volna, azonban egy nappal a huszadik születésnapja előtt súlyos autóbalesetet szenvedett, ami pályafutása végét jelentette. Egy ideig úgy tűnt, akár meg is bénulhat, kézmozgásának jobb koordinációja miatt kezdett el gitározni. Mint kiderült, ehhez még nagyobb tehetsége volt, és ahogy mondani szokták, a többi már történelem: 1968-ban megnyert egy dalszerzői versenyt hazájában, lemezszerződést is kapott, és hamarosan nem csak Spanyolországban, hanem az egész világon sikert sikerre halmozott.

Ami közös az Iron Maidenben és egy fiúbandában

Nagy-Britanniában rengeteg olyan muzsikust találunk, aki fiatalon a focival kacérkodott. Az Iron Maiden basszusgitárosa, Steve Harris a West Ham United ificsapatában játszott, a The Verve énekese és frontembere, Richard Ashcroft a Wigan Athletic korosztályos csapatában kergette a labdát, a népszerű fiúbanda, a Westlife egyik tagja, Nicky Byrne pedig kis híján valóban profi labdarúgó lett.

Az egyik leghíresebb ír utánpótlás-nevelő klubban, a Home Farmban játszott (ahol olyan sztárok kezdték pályafutásukat, mint Liam Brady, Ronnie Whelan vagy Richard Dunne), innen 1995-ben a Leeds United igazolta le, amelynek kapusaként 1997-ben ifjúsági FA-kupát nyert. Profi szerződést azonban nem kapott, így aztán hazatért Írországba, ahol amatőrként még játszott az élvonalban a Shelbourne-ben és a Cobh Ramblersben, aztán elment arra a válogatásra, ahol egy alakulóban lévő boyband tagjait keresték. Ez volt a Westlife, amelynek 1999-es debütáló albuma kétszeres platinalemez lett, és Byrne-nek innentől kezdve már nem kellett a futballal foglalkoznia.

Rod Stewartnak nem jött be a cipőpucolás

Szintén a zenei pályán lett világhírű a skót Rod Stewart, talán mert már fiatalon sem akart mellékszereplő lenni. Tizenhat esztendősen az akkor harmadosztályú Brentfordnál kapott inasszerződést, tehetséges középhátvédnek tartották, de nem volt ínyére, hogy a nagycsapat tagjainak cipőjét kellett pucolnia. Úgy gondolta, a zenészek élete sokkal könnyebb, és három hónap után otthagyta a Brentfordot. Eleinte az énekléssel sem volt sok szerencséje, hiszen egy ideig sírásóként kellett dolgoznia. Végül azért csak befutott, később szupersztárként is mindig hangsúlyozta, hogy mennyire szereti a focit: örökös bérlete van a Celtic stadionjába, és a skót válogatott számára még dalt is írt.

Egy másik skót híresség, a szakács Gordon Ramsey viszont a Rangersnek drukkol, és tizenévesen meg is fordult a glasgow-i egyesületnél - még ha nem is pontosan úgy, ahogyan mesélni szereti.

Forrás: Daily Mail
Ramsey csak a szépre emlékezik

Több interjúban is kifejtette, hogy három évig volt a Rangers utánpótlásának tagja, sőt azt is többször elmondta, hogy három felkészülési mérkőzésen a felnőttek között is a pályára lépett. Utóbbi egészen biztosan nem igaz, a klub szerint csupán arról volt szó, hogy tehetségként egy nyáron át az egyesület utánpótlás-csapatánál edzett, és a korosztályos együttesben szerepelt néhány edzőmeccsen. Annyira azonban nem volt jó, hogy szerződést kínáljanak neki, aztán egy térdsérülés végleg véget vetett a futballkarrierjének.

James Bond nemet mondott a Manchesternek

Persze nem csak a zenészek között találunk olyanokat, akik a profi futball helyett választották a színpadot. A legendás skót színész, Sean Connery például kifejezetten tehetséges játékosnak számított: az egyik ismert utánpótlás-nevelő egyesületben, a Bonnyrigg Rose-ben szerepelt, a profi East Fife hívta is próbajátékra, de ő nemet mondott. Később is szívesen játszott amatőr csapatokban, a Manchester Unitedet először Európa csúcsára vezető edző, Matt Busby is felfigyelt rá, rögtön szerződést is kínált neki, heti 25 fontos fizetéssel. Connery abból a megfontolásból, hogy színészként sokkal tovább lehet sikeres, mint focistaként, inkább az előbbi mellett döntött.

A Melrose Place című amerikai sorozat Magyarországon is sikeres volt, azt azonban valószínűleg kevesen tudják, hogy a Billy Campbellt alakító színész, Andrew Shue a futballpályán is feltalálta magát, mi több, inkább focistának, mint színésznek tartja magát. A gimnáziumban és a főiskolán is tagja volt a futballcsapatnak, majd a diploma megszerzése után Zimbabwébe ment tanítani, s ha már ott volt, játszott a helyi Bulawayo Highlandersben, amellyel bajnoki címet is szerzett. Miután visszatért az Egyesült Államokba, a színésznőként dolgozó húga, Elisabeth Shue tanácsára elment néhány meghallgatásra, és legnagyobb meglepetésére beválogatták egy induló sorozat stábjába. Ez volt a Melrose Place, amelyben Shue 1992 és 1998 között játszott, de első számú szerelme továbbra is a soccer maradt, és hogy nem volt tehetségtelen, jól mutatja, hogy 1996-ban a profi ligában szereplő Los Angeles Galaxy szerződtette. David Beckham jelenlegi csapatában öt bajnokin lépett pályára, és egy gólpasszt is adott, de a játékot nem tudta összeegyeztetni a sorozatbeli kötelezettségeivel, így maradt a színészet mellett.

Filozófus és pápa a gólvonalon

Az 1990-es olaszországi világbajnokság az angol drukkerek emlékezetében együtt él a Turandot című Puccini-opera áriájával, a Nessum dormával - az ottani közvetítéseket ugyanis mindig ez vezette be, mégpedig Luciano Pavarotti előadásában.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=W7XLNruhslwazg5f


Az angol szerkesztők választása tökéletes volt, elvégre Pavarotti nagy futballrajongónak számított, gyermekkorában maga is megpróbálkozott a sportággal. Nem is volt tehetségtelen: szülővárosa, a Modena csapatában egészen az utánpótláscsapatig jutott kapusként, és közel állt ahhoz, hogy felhívják a felnőttek közé. Édesanyja azonban meggyőzte őt, hogy inkább a tanári pályát válassza, így tanítóképzőt végzett, és két évig egy általános iskolában tanított, miközben egy helyi kórusban énekelt, és egyre komolyabban vette az éneklést. Végül 26 évesen, 1961-ben kezdte meg a tenori pályát.

Az irodalmi Nobel-díjasok között is akad olyan, aki fiatalon kacérkodott a labdarúgással. A francia filozófus, Albert Camus három éven keresztül védte az algíri egyetemi csapat kapuját (Racing Universitaire d'Alger - RUA), 17 évesen tuberkulózis miatt volt kénytelen abbahagyni a játékot. A futball azonban mindig is a szívügye maradt, egy alkalommal pedig kijelentette: "Amit a legjobban tudok az erkölcsről és az emberi kötelességről, azt a sportnak és a RUA-nál eltöltött időszaknak köszönhetem." Amikor pedig jó barátja, Charles Poncet megkérdezte tőle, hogy melyiket kedveli jobban, a futballt vagy a színházat, akkor azt válaszolta: "Egyértelműen a futballt." Mindezek alapján semmi meglepő nincsen abban, hogy az egykori II. János Pál pápa, azaz Karol Wojtyla is kapus volt fiatalkorában. A későbbi egyházfő a krakkói egyetem csapatában védett, később is a sportág nagy kedvelője maradt, emelett gyakran síelt is, pápasága idején rendszeresen ellátogatott az Alpok egyik síparadicsomába.

www.global-soccer.eu