Vágólapra másolva!
A Sampdoria futballszurkolói felszólították Riccardo Garrone elnököt, hogy rúgja ki Domenico Di Carlo vezetőedzőt, majd adja el a klubot.

A Gruppi della Sud szurkolócsoport vezetője találkozót kért Garrone elnöktől, aki nem jelent meg a megbeszélésen, erre reagáltak a drukkerek levéllel.

"Garrone távolmaradása elfogadhatatlan és felháborító. Arra kérjük, hogy komolyan gondolja át, meddig marad a klub élén, mert meglátásunk szerint vezetőváltásra van szüksége a Sampdoriának. Továbbá nyíltan megkérjük, hogy távolítsa el Domencio Di Carlo vezetőedzőt, mert ez talán megoldás lehet a csapat motivációs gondjaira" - közölte a drukkerek levelét a Repubblica.

A Sampdoria a 12. helyen áll a tabellán, az elmúlt négy bajnokiján mindössze egy pontot gyűjtött be.

A télen erősen meggyengült a csapat támadósora, hiszen az elnökkel összebalhézó Antonio Cassano a Milanba, Giampaolo Pazzini pedig az Internazionaléba szerződött.

Az Európa-ligában a Debrecennel egy csoportban szerepelt Sampdoriában két magyar játékos is szerepel, Koman Vladimir és a télen éppen a DVSC-től leigazolt Laczkó Zsolt személyében.