Társoldalunk:

Egervári újabb skalpot lát az azeri válogatottban

2011.02.05. 20:04

Noha nem igazán szolgálja a márciusban soron következő, hollandok elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés taktikai elemeinek gyakorlását, mégis hasznosnak tartja az azeriek elleni, szerdai felkészülési mérkőzést Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

"Nehéz örökséget vett át a szövetség jelenlegi vezetése, mert két dátum is szabad volt és az európai országok döntő többsége korábban már leszervezte a meccseit. Berzi Sándor bravúros munkát végzett, hogy tavaly novemberre Litvánia révén szerzett ellenfelet, most pedig Azerbajdzsánt. Ráadásul egyik rivális sem rossz csapat" - beszélt az ellenfélválasztásról a szakvezető. "Az azeriek legyőzték a törököket, ami azért figyelemre méltó. Nekünk pedig lehetőség egy újabb skalpra, illetve hogy még jobban összeszokjon a csapat."

A tréner elmondása szerint azért is szerencsés a mostani mérkőzés, mert Dubajban tökéletes idő és körülmény várja a válogatottat, kizárólag az odautazás okozott gondot. A magyarországi különítmény négy játékossal vasárnap hajnalban kel útra, s frankfurti átszállással érkezik Dubajba. A többi kerettag szintén vasárnap, vagy hétfőn landol, egyedül Király Gábor az, aki kedden érkezik a meccs helyszínére, mivel ő hétfőn még klubjában véd.

"Képessége és stílusa miatt esett rá a választásom" - indokolta meg Egervári, hogy a múlt hétvégén megsérült Szalai Ádám helyett, miért a Kecskemét 34 éves csatárát, Tököli Attilát hívta meg a keretbe.

"Az egész szakmai stáb őt javasolta, amikor beszéltünk a kialakult helyzetről. Nem érzelmi alapon döntöttem, nem játszott szerepet, hogy korábban közös sikereket értünk el. Eredetileg Szalai felépüléséig számítok rá, de természetesen megfelelő teljesítmény esetén kerettag maradhat később is".

A magyar válogatott jövő szerdán közép-európai idő szerint 18 órától találkozik az azeri együttessel Dubajban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK