Vágólapra másolva!
Huszonnégy európai ország érintett a kontinenst behálózó labdarúgóbunda-ügyben, mondta szerdán a bochumi ügyészségen a tanúként meghallgatott Carsten Koerl, a Sportradar nevű, fogadásokat ellenőrző cég ügyvezetője.

A Sportradar a Német (DFB), az Európai (UEFA), valamint a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek (FIFA) is dolgozik.

Koerl vallomásában elmondta: az elmúlt öt hónapban cége körülbelül 15 ezer mérkőzést vett górcső alá, több millió adatot kiértékelve arra jutottak, hogy ezek közül nagyjából 70-100 találkozót manipulálhattak. Koerl hozzátette: a vizsgálatok azt mutatják, hogy a legtöbb esetben nem a nagy pénzek nyerése, illetve a meglepetés okozása motiválja a csalókat, hanem az, hogy a papírforma-eredményeket még biztosabbá tegyék. Németországban az elmúlt évben nagyjából négymilliárd eurót mozgatott meg a sportfogadás.

A bochumi ügyészségen tavaly október 6-án kezdődött négy vádlott pere, a vádirat szerint 38 esetben, mintegy 370 ezer euró értékben vesztegettek meg futballistákat és játékvezetőket Németországban, Magyarországon, Belgiumban, Szlovéniában, Horvátországban és Svájcban. A felvett nyereményt 1,6 millió euróra becsülik.