Vágólapra másolva!
A hazai pálya előnye a Real Madrid jelenlegi edzőjének, José Mourinhónak jóval több egy egyszerű közhelynél. A portugál szakember ugyanis immár kilenc éve nem kapott ki otthon bajnoki találkozón: a Porto, a Chelsea, az Inter és a Real kispadján immár 147 mérkőzés óta veretlen vendéglátóként.

Abban, hogy a Real hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Levantét, semmi különleges nincsen, elvégre a madridiak számára ez a találkozó kötelező győzelemnek számított. Ebben a szezonban továbbra is százszázalékosak hazai pályán a Primera Divisiónban, ami már valamivel érdekesebbé teszi az eredményt, és José Mourinho a klubjaival immáron pontosan kilenc éve nem kapott ki bajnoki mérkőzésen hazai pályán.

A széria majdnem csak pár hónapig tartott

Utoljára 2002. február 23-án fordult elő, hogy Mourinho bajnoki mérkőzésen, pályaválasztóként kikapott csapatával. Akkor a Porto úgy veszített a Beira Mar ellen (2-3), hogy már a 25. perctől kezdve emberhátrányban futballozott, a mérkőzést pedig kilenc emberrel fejezte be. Azóta csapatai hazai pályán 147 bajnoki találkozót játszottak, amelyek közül százhuszonkétszer győztesen vonultak le a pályáról, gólkülönbségük pedig imponáló: 331-87. A Reallal egyelőre százszázalékos a mérlege, és a Portóval is csak két döntetlent ért el a sorozat kezdete után, a Chelsea-nél és az Internél valamivel több iksz csúszott be, de vereség egy sem.

Pedig sokszor csak nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy a fantasztikus széria megszakadjon. A 2002-2003-as idény első fordulójában például a Mourinho által irányított Porto a rendes játékidő végén még vesztésre állt a Belenenses ellen, és a litván támadó, Edgaras Jankauskas csak a 97. percben egyenlített.

Mourinho hazai mérlege 2002. február 23. óta

mgydv
FC Porto383620
Chelsea6046140
Internazionale382990
Real Madrid121200

Később a Chelsea többször is az utolsó tíz percben mentett pontot a Premier League-ben (2005-ben a Birmingham City ellen Didier Drogba a 82., egy évvel később az Arsenal ellen Michael Essien a 84. percben egyenlített), az Internél pedig két olyan hazai mérkőzése is volt Mourinhónak, amikor csapata az utolsó percekben fordított.

A vereség elképzelhetetlen

A 2008-2009-es idény utolsó fordulójában az Atalanta tíz perccel a lefújás előtt még 3-2-re vezetett Milánóban, de a meccsnek a presztízsen kívül semmilyen tétje nem volt. Mourinho azonban tisztában volt azzal, hogy az évek óta tartó hazai veretlensége forog kockán, játékosai pedig nem hagyták cserben: Estebán Cambiasso a 80. percben egyenlített, egy percre rá pedig Zlatan Ibrahimovic a győztes gólt is megszerezte.

Tavaly januárban pedig az Inter még drámaibb mérkőzést vívott a Siena ellen: a vendégek még két perccel a rendes játékidő letelte előtt is győzelemre álltak. Ekkor azonban előbb Wesley Sneijder, majd Walter Samuel is betalált, az argentin középhátvéd gyakorlatilag a középcsatár posztjáról volt eredményes.


Utóbbi két mérkőzés remekül mutatta, hogy a pszichológiai hatás mennyire fontos Mourinho esetében. Hatalmas önbizalmat plántál a futballistáiba, akik tűzbe mennének érte, és egyetlen pillanatig sem adják fel.

"Mourinho önbizalmat sugároz, és ezt a játékosai is érzik, akik így félelem nélkül futballoznak, és maximálisan hisznek benne" - mondja a BBC szakkommentátora, David Pleat. Egy másik fontos faktor pedig a labdarúgók kiváló fizikális állapota, ami lehetővé teszi, hogy előbb utóbb bedarálják az ellenfelet, ha játékban nem is tudják felülmúlni. Ebben Mourinho állandó segítőjének, az erőnléti edző Ruí Fariának van nagy szerepe, aki kijelentette: "A futballisták nem maratoni futók. Nem arra van szükségük, hogy ugyanabban az iramban fussanak két órán keresztül, hanem arra, hogy a megfelelő időpontban, a labda birtokában gyorsak legyenek".

Mourinho hazai veretlenségi sorozata tehát 147 mérkőzést számlál, a kérdés már csak az, hogy ez a széria meddig folytatódhat. A papírforma alapján a százötvenet könnyedén elérheti, hiszen a Real a következő három otthoni mérkőzését a Málaga, a Hércules és a Sporting Gijón ellen játssza majd. Ezután viszont a Barcelona látogat a Santiago Bernabéu-stadionba, az igazi próbatétel tehát a 151. meccs lesz.

www.global-soccer.eu