Vágólapra másolva!
Hétvégén a spanyol bajnokság történetében először szerzett akciógólt kapus: a Deportivo játékosa, Daniel Aranzubia az utolsó percben fejelt az Almería hálójába. A kapusok akciógóljainak a La Ligán kívül komoly történetük van: Schmeichel kétszer is eredményes volt, a Türk Gücü München egyese a hónap gólját lőtte, Palop az UEFA-kupa-győzelem felé terelte csapatát, Kahn viszont tiltott helyen öklözött, vállveregetés helyett pirosat kapott.

A spanyol bajnokságban sem először szerzett gólt kapus, ám az eddigiek mind szabadrúgásból vagy tizenegyesből születtek. Pedig az elmúlt évek egyik leghíresebb kapusgólját éppen egy spanyol szerezte.

A sevillai Andrés Palop az UEFA-kupa 2006-2007-es kiírásában minden mindegy alapon ment előre a Sahtar Donyeck elleni nyolcaddöntő visszavágóján az utolsó percben egy szögletnél: csapata 2-1-es vesztésre állt, és mindenképpen gólra volt szüksége ahhoz, hogy kiharcolja a hosszabbítást, miután az első mérkőzés Sevillában 2-2-vel zárult. A kapus felbukkanása megzavarta az ukrán védőket, Palop gólt fejelt, a hosszabbításban a Sevilla továbbjutott, végül pedig a sorozatot is megnyerte.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=gj2uq44c3lNLZZQK


Schmeichel kétszer, Palop kritikus helyzetben

A gyengébbik európai kupa ugyanezen kiírásában nem Palopé volt az első, mezőnyből született kapusgól. A csoportkörben ugyanis a Livorno kapusa, Marco Amelia volt eredményes: Belgrádban a Partizan ellen Ivica Kralj hathatós segítségével fejelt a hálóba.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=n093IbVVVYh43GeF


Ez az egy pont később nagyon fontosnak bizonyult, hiszen a Livorno ennek köszönhetően ment tovább csoportjából. Amelia alighanem élete legjobb éveként tartja számon a 2006-ost, hiszen az olasz válogatottal világbajnokságot is nyert.

A Bajnokok Ligájában eddig kapus csak tizenegyesből volt eredményes (Hans-Jörg Butt és Vincent Enyeama), az UEFA-kupa azonban a jelek szerint jobb terep a gólszerzésre ácsingozó hálóőröknek. A Manchester United dán legendája, Peter Schmeichel már 1995-ben megmutatta, hogy végszükség esetén érdemes a kapusnak is előre menni: a Rotor Volgográd ellen szépségdíjas fejessel alakította ki a 2-2-es végeredményt.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=cEPxJSwuDwPHZtTL


A MU így is kiesett a kupából, de legalább megőrizte évek óta tartó hazai veretlenségét. Schmeichel rákapott a dologra, később a Premier League-ben is bemutatott egy hasonló bravúrt, akkor már az Aston Villa színeiben. Az Everton ellen ráadásul nem fejjel, hanem lábbal volt eredményes egy szöglet után, még 2001-ben. Ez volt a Premier League történetének első kapusólja. Példáját aztán két évvel később az amerikai Brad Friedel követte, aki a Blackburn Roversben talált be a Charlton Athletic ellen szintén szögletből, szintén lábbal.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=p9snjdznQvPgRfHg


Toldótól elvették, az Udinese a rossz végen

A Manchester United szurkolói valószínűleg szívesebben emlékeznek vissza Schmeichelre, mint az olasz Massimo Taibira, aki csak pár meccsen védett, de azokon is rengeteget bakizott. Gyorsan vissza is tért a Serie A-ba, és a Regginába igazolt, amelynek színeiben az Udinese elleni hazai bajnokiján pontot érő gólt fejelt egy szögletet követően.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=MUQCQZXJDo6gCc3A


Ezzel ő lett a második kapus a Serie A történetében, aki hasonló módon betalált: az első Michelangelo Rampulla volt, aki 1992-ben a Cremonese játékosaként fejelt gólt, ugyancsak az Udinese ellen.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=6e5HIxd0992SKMXE


A 2002-2003-as idényben az Internazionale-Juventus rangadón a hajrában a milánóiak kapusa, Francesco Toldo is előrement egy szögletnél, elvégre csapata 1-0-s vesztésre állt, és amikor a kapu előtti kavarodást követően a hálóba került a labda, úgy tűnt, hogy ő a gólszerző - hivatalosan azonban Christian Vierinek adták a találatot.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=3yNCfvbKvLU3D7ay


Akcióból szerzett kapusgóllal a németek is büszkélkedhetnek. Noha 1997-ig nem született ilyen gól a Bundesligában, akkor viszont Jens Lehmann nem akármilyen körülmények között szerezte az elsőt. Lehmann akkoriban a Schalkéban védett, csapata pedig az ősi rivális Borussia Dortmund elleni rangadó hajrájában 2-1-es vesztésre állt. A kapus tehát előre ment az utolsó szögletnél, nem hiába.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=tcdx3mnXMFR47NWU


Ez Lehmann második gólja volt a Bundesligában, de az elsőt tizenegyesből szerezte. Rajta kívül csak egyvalaki tudott akciógólt elérni a Bundesligában: Frank Rost 2002 márciusában a Werder Bremen színeiben a Hansa Rostock ellen állította be a 3-3-as végeredményt.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=ohnDcMY5j4hMLAT6

Rost a Rostock ellen (0:20-tól)

Kahn pacsik helyett pirosat kapott

Lehmann nagy vetélytársa, Oliver Kahn is közel került ahhoz, hogy gólt szerezzen a Bundesligában. A 2000-2001-es idényben a Bayern vesztésre állt Rostockban, így Kahn előrement egy szögletnél és be is juttatta a hálóba a labdát, ám pechjére a bíró észrevette, hogy mindezt kézzel tette. Talán azt gondolta, hogy az ellenfél tizenhatosán belül is öklözhet.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=5XPClrLA7S822qIO


A mozdulatért sárga lapot kapott, amiből már volt egy neki, tehát kiállították.

Martin Pieckenhagen összesen 215 bajnokin szerepelt a német élvonalban, ahol nem sikerült betalálnia, szemben a holland bajnoksággal. A Heracles Almelo játékosaként az AZ Alkmaar elleni meccsen fejelt a hálóba az utolsó percben, és ezzel pontot mentett csapatának.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=00NpvCx37HAlHNOt


A legszebb kapusgólt azonban alighanem az ugyancsak német Gerald Hilringhaus lőtte. Ő is a Bayern Münchenben védett a Bundesligában, igaz, csak 17 mérkőzésen, a szóban forgó találatot azonban a Türk Gücü München színeiben érte el. A bajor tartományi bajnokságban, vagyis a negyedik vonalban az Ingolstadt ellen ollózva talált a kapuba.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=sQVS8hpjZEx4yBno


A gólt 1989 szeptemberében a hónap legszebbjének választották.

www.global-soccer.eu