Vágólapra másolva!
Az idény első trófeáját Angliában a Birmingham City nyerte, miután a Ligakupa döntőjében legyőzte az esélyesebbnek tartott Arsenalt. Az Ágyúsok számára így továbbra is tart a 2005-ben kezdődött, trófea nélküli időszak, és egyre inkább úgy tűnik, hogy a londoniaknak mentálisan kell fejlődniük ahhoz, hogy valódi győztesekké váljanak.

Az Arsenal szurkolói a hét végén joggal számíthattak arra, hogy kedvenceik 2005 után ismét trófeát szereznek. Az Ágyúsok ugyan csak a ligakupa döntőjébe jutottak be, márpedig a sorozatot korábban Arsene Wenger leginkább arra használta, hogy játéklehetőséget adjon a keret valamennyi tagjának, de a sztárklubok által gyakran komolytalanul vett sorozat (gúnyosan Miki Egér-kupának is nevezik) megnyerése mégiscsak elhallgattatta volna a kritikus hangokat, amelyek szerint a csapat a nagy lehetőség kapujában mindig elbukik.

Ehelyett mindez csak újabb megerősítést kapott: a Birmingham City az utolsó percben egy hatalmas potyagóllal nyert, további muníciót adva az Arsenal lúzerségét hangoztatóknak.

A legjobban a 2006-os Bajnokok Ligája-döntő fáj

Az egyesület vitrinjébe utoljára 2005-ben került trófea: mégpedig az FA-kupa, amelynek döntőjében tizenegyesekkel győzte le a Manchester Unitedet. Azóta a csapat a bajnokságban rendre a harmadik-negyedik helyen végzett, és két kupadöntőt játszott, de mindkettőt elveszítette.

A nagyobb pofon alighanem a 2006-os BL-döntőben a Barcelonától elszenvedett vereség volt, már csak azért is, mert az Arsenal azóta sem került ilyen közel a legrangosabb európai trófeához. Ugyan akkor már a finálé is óriási siker volt az Ágyúsoktól, hiszen az egyenes kieséses szakaszban előbb a Real Madridot, majd a Juventust búcsúztatták - egyik párviadalban sem a londoniak voltak a favoritok. A döntőben hasonló volt a helyzet, a Barca ellen is sokáig vezetett a csapat, végül azonban 2-1-re kikapott.

Arsene Wenger azóta több interjúban is elmondta, hogy a párizsi mérkőzés volt edzői pályafutása legnagyobb csalódása. Véleménye szerint a meccs az Arsenal kezében volt: 1-0-s vezetésnél Thierry Henrynak két ziccere is volt, de egyiket sem tudta értékesíteni.

Ugyanakkor Wenger úgy véli, hogy a vereség fő oka a játékvezető, Terje Hauge volt, aki a 18. percben kiállította Jens Lehmannt, amikor a kapus a tizenhatoson kívül elütötte Samuel Eto'ót. A piros lap abszolút jogos volt, Wenger mégis a bírót hibáztatta: "A vereség alapvetően a játékvezető hibája volt. Ha egy bíró ilyen döntést hoz, akkor tökéletesen biztosnak kell lennie a dolgában, nem ölhet meg egy finálét, ha nincs meggyőződve az igazáról.

Az UEFA gyakran ad észak-európai bíróknak ilyen fontos meccseket, pedig ők nincsenek hozzászokva az angol vagy a spanyol bajnokság ritmusához, a topligás focisták trükkjeihez. Tizenegy tizenegy ellen fantasztikus meccset játszhattunk volna a Barcelonával, így viszont le kellett cserélnem Robert Pirest, egy nagyszerű játékost, aki azóta is utál emiatt" - emlékezett vissza a francia szakember a 2006-os BL-döntőre.

Döntőt játszani más élmény

Egy évvel később az Arsenal Ligakupa-döntőt vívott a Chelsea-vel, és szintén előnyből veszített. Azóta a csapat semmilyen sorozatban nem jutott el a fináléig: 2008-ban a ligakupában, 2009-ben pedig a Bajnokok Ligájában volt elődöntős.

A négy évvel ezelőtti döntőben szerepeltek közül most senki sem lépett pályára: az akkor kezdő Francesc Fabregas és Theo Walcott sérülés miatt volt kénytelen kihagyni a Birmingham City elleni meccset. Az Arsenal színeiben korábban egyedül Robin van Persie játszott valamilyen kupadöntőn, Andrej Arsavin pedig a Zenittel nyert UEFA-kupát, a többieknek azonban az ilyen típusú meccskörnyezet újdonság volt.

A rendkívül fiatal együttes számára pedig a jelek szerint túl nagy volt az a sajtó által csak fokozott mentális nyomás, amelyet a hosszú sikertelenség megtörésének lehetősége jelentett. Az Arsenal a bajnokságban ugyan mindkétszer legyőzte a Birmingham Cityt, a kupadöntőn azonban nem tudta a maximumot nyújtani.

Az elmúlt időszakban Wenger egyik kedvelt szófordulata volt, hogy játékosai mentálisan erősek ("mentally strong"), azonban az eredmények ennek ellenkezőjét mutatják. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a Newcastle United ellen például 4-0-s vezetés után is pontokat veszített a gárda, a Tottenham ellen pedig hazai pályán 2-0-s előnyből kapott ki 3-2-re. Ha ezt a két meccset hozta volna a gárda, akkor most vezetné a tabellát a Manchester United előtt - így viszont négy pont a lemaradása, ami persze nem behozhatatlan, ám a körülmények ismeretében nagy bravúr lenne.
Persze a csapat még a BL-ben és az FA-kupában is versenyben van, vagyis még van mit megnyernie, azonban ehhez most már valóban mentálisan erősnek kell lenni.

Nem véletlenül nyilatkozta Wenger az elveszített ligakupa-döntő után: "A játékosok csalódottak, de össze kell szedniük magukat, hiszen ez a dolguk. Ez egy remek lehetőség arra, hogy megmutassák, milyen erősek fejben - szerintem egyébként nagyon". Hamarosan kiderül, hogy Wenger jól tudja-e.

www.global-soccer.eu