Vágólapra másolva!
A montenegrói Nikola Nikezicet megverték korábbi labdarúgóklubjánál, az orosz Kubany Krasznodarnál, hogy így érjék el a játékos szerződésének felbontását. A játékos a történtek után levelet írt az Európai (UEFA) és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnek (FIFA) is.

A levélben az áll, hogy az orosz Kubany Krasznodar irodájában két fegyveres férfi megütötte, miután a játékos kijelentette, hogy kitöltené a még egy évig érvényben lévő szerződését.

"Tavaly márciusban két évre írtam alá a Kubanyhoz, és feljutáshoz segítettem őket" - mondta Nikezic az orosz Kommersantnak.

A labdarúgó 2010-ben szerződést bontott a francia Le Havre csapatával, ezután igazolt a Dan Petrescu által irányított orosz klubhoz. A csatár az orosz második ligában 31 meccsen 4 gólt szerzett.

"A télen a klubvezetők közölték, hogy nem igénylik a továbbiakban a szolgálataimat, és szeretnék, ha felbontanám a szerződésemet. Nem akartam felbontani, de szerettem volna eligazolni, ebbe azonban nem ment bele a klub" - tette hozzá Nikezic, akit március 7-én még elhívott a csapat klubmenedzsere a Kubany edzőközpontjába, ahol még egyszer megpróbálta rávenni a szerződésbontásra, sikertelenül.

Március 15-én született az a levél, amely végül Michel Platini UEFA-elnöknek és Sepp Blatter FIFA-elnöknek lett címezve. A fent említett részletek mellett az áll benne, hogy a fegyveres férfiak megfenyegették Nikezicet, ha bárkinek beszélni mer, akkor bevetik kapcsolataikat, megtalálják őt és családját Montenegróban.

"Életveszélyesen megfenyegettek. Nem volt más választásom, felbontottam a szerződésemet. Aláírtam a nyilatkozatot három példányban és két dokumentumot, amely tartalmáról fogalmam sincs, mert oroszul volt írva" - írta Nikezic.