Vágólapra másolva!
Inkább nem mond véleményt a Pécs focicsapatának tulajdonosáról Kiss László edző, akinek irányításával a csapat három ponttal vezette az NB II nyugati csoportját a hétfői menesztéskor. A tréner úgy érzi, a magyar futball abnormitása, ami vele történik, fogalma sincs, mit kellene magyaráznia egy első helyen, és állítja, a kollégái is szörnyülködnek. Matyi Dezső, a PMFC tulajdonosa az eredményesség mellé látványos játékot is akar, és mint mondja, az NB I érdekében hozta meg a döntést.

- Gondolta volna, hogy a Kozármisleny elleni döntetlen az állásába kerül?
- Ez hónapok óta benne volt a levegőben, ha 3-0-ra nyertünk, az se volt jó, ha 1-0-ra, az se. Olyat nem tudtam csinálni, ami megfelelt volna. Hiába vezetünk a táblázaton, azonnali hatállyal kirúgtak, de ez nem számít, valakinek az az érdeke, hogy engem ellehetetlenítsenek.

- A klubon beül?
- Igen. Lehetett érezni, hogy bajuk van velem, nem hívott senki, nem kerestek, semmilyen beszélgetés nem volt. Az átigazolásokról sem kérdezték meg a véleményemet. A Pécs ezzel a tulajdonossal még sosem volt első, csak amikor én voltam az edző. Magyarországon két síkon folynak a meccsek: van egy, amit a tévében vagy a pályán látunk, és egy, amit beleképzelünk. Itt látványos játékot akarnak, de arra adnak pontot, ha látványosan kikapunk? A magyar futball abnormitása, ami itt velem történik. Egy probléma volt velem: hogy nincs pro licencem, ezt elkezdtem csinálni, erre kirúgtak.

- A vezetés elégedetlen volt a mutatott játékkal. Ön mit gondol erről?
- Én sem voltam megelégedve, ezt nyilatkoztam is, de az egy dolog. Könyörgöm, három ponttal vezetünk a tabellán, mert a Videoton II nem juthat fel, mégis, mit várnak tőlem, nulladik helyet? Olyan sajnos nincs. De ha lenne, és ott állnánk, akkor azzal lenne bajuk, hogy van rajtam sapka, vagy nincs.

- Egy hullámvölgyről volt szó csupán?
- Az nem érdekes, hogy hullámvölgy. Első helyen vagyunk, ez a lényeg, hát mit magyarázzak ezen? Három-négy sztenderd kezdő hiányzott, de én nem hivatkoztam erre, van egy 22 fős keret, ebből meg kell oldani a feladatokat. Ha szép játékot akarunk, hozzák Pécsre Messit vagy a fél Barcelonát! A mostani Pécsben tisztességes játékosok vannak, arra alkalmasak, hogy zsinórban győzzenek, de látványos játékkal nem.

- Ön szerint Matyi Dezső hogyan menedzseli a Pécset? Nem sok hét edzőváltás három év alatt?
- Van véleményem, de megtartom magamnak.

Pécsi edzők Matyi Dezső tulajdonlása idején

Kiss László 2010. június 16. - 2011. március 14.
Várhidi Péter 2009. december 1. - 2010. június 12.
Márton Gábor (megbízottként) 2009. november 3. - 2009. december 1.
Botos Antal 2009. május 4. - 2009. november 3.
Róth Antal 2008. augusztus 26. - 2009. május 4.
Nagy Tamás 2007. szeptember 18. - 2008. augusztus 25.


- A játékosokkal milyen a kapcsolata?


- Korábban Dzurjákkal, Pruknerrel, Várhidivel is Mezeyvel is megromlott a viszonya. Nem kellene kicsivel kevesebbet konfrontálódnia?
- Nem volt velük problémám, nekik volt bajuk velem.

Forrás: Pecsinapilap.hu

- Legutóbb Prukner Lászlóról állította, hogy megfúrta a Kaposvár kispadján.
- Pruknerrel sem volt problémám. Viszont azt a lapot fel kellett volna jelentenem, amelyik megnézte a facebookos üzeneteimet, és kivett közülük egyet. Ezért fel kellett volna robbantani őket. Azt hittem, megölöm az újság szerkesztőit: kiemeltek egy mondatot egy baráti magánbeszélgetésből, és az összefüggéseket semmibe véve közölték.

- Milyen további tervei vannak? Dolgozna még Magyarországon?
- Egyelőre nem tudok mondani semmit, még annyira friss ez az egész. Ilyen viszonyok vannak Magyarországon. Én nem vagyok ebbe a magyar futballba való.

- A kollégáktól kapott visszajelzést?
- Igen, rengeteget. Szörnyülködtek. Pécsen háború van az interneten, szabályos háború, amit meg kellene írni. Nézze csak meg a PMFC.hu fórumait, bár én nem láttam, mert nem foglalkozom ilyesmivel.

Költői kérdés, szcientológus edző

A Bama.hu fórumozói többnyire ellenzik a tulajdonos döntését, ahogy az egyikük kérdezi: "Hány ponttal kellene vezetnünk a tabellát a 17. fordulóban, hogy garancia legyen a bajnoki cím?"

Egy másik hozzászóló edzőbuktató meccsről ír: "Hat év után először voltam Pécs-meccsen, kivittem a három fiamat, leporoltam a sálakat is. És nem értettem sokáig, mit is látok. Kiss Laci mögött ültünk, és nagyon sajnáltam, amikor rájöttem, hogy ez egy edzőbuktató meccs. Szégyellje magát mindenki, akinek ehhez a gyalázathoz köze volt!"

A szurkolóknak Kiss utóda sem tetszik, akad, aki szerint a döntés teljes csőd, és a szcientológus Mészáros Ferenc végképp nevetségessé teszi a klubot.


Matyi: Megtervezett figuráknak a nyomát sem lehetett látni

Matyi Dezső a klub honlapján nyilatkozott az edzőváltásról. "Úgy gondoltam, az NB I érdekében meg kell tennem. Mert bár irtózatos mennyiségű munkát végzett el a csapat, egyetlenegy valami kimaradt - a futball. Hiába futottak megállás nélkül a játékosok, taktikának, összjátéknak, megtervezett figuráknak a nyomát sem lehetett látni. Márpedig ilyen játékkal nem lehet biztosra venni a feljutást. Ezért nem akartam addig halogatni a döntést, amíg már késő lesz. Róth Antal esetében ugyanis ez történt két évvel ezelőtt, mert ha csak egy meccsel is korábban bontok vele szerződést, még felkerülhettünk volna az első osztályba. (..) Tisztában vagyok azzal, hogy néhány ember irányítottan írogat mindenféléket a klubbal kapcsolatban. Kritizálni lehet, de van egy szint, ami alá nem szabad süllyedni. Márpedig a hozzászólásokban látom, hogy vannak, akik túl messzire mennek. Őket arra kérem, hogy a jövőben kerüljék el a PMFC stadionját, mert szeretnék ott kulturált környezetet biztosítani."