Vágólapra másolva!
A magyar válogatottról nyilatkozott az Onsoranje nevű holland intenetes oldalnak Erwin Koeman, aki elmondta, hogy Dzsudzsák Balázst és Juhász Rolandot tartja a legjobb magyar játékosoknak, és úgy gondolja, a svédek megelőzik majd a magyar csapatot. A magyar válogatottat több mint két éven keresztül irányító Koeman szerint Magyarországon az emberek imádják a futballt, amelyben kevés a pénz, és ez a válogatottra is hatással van.

Koeman 2008 májusa és 2010 júliusa között dolgozott a magyar válogatottnál, irányításával a csapat sokáig harcban állt a vb-részvételért, végül a csoport negyedik helyén végzett Dánia, Portugália és Svédország mögött.

"A magyar fiatal csapat, amelynek az Anderlechtben játszó Juhász Roland, valamint a PSV-nél légióskodó Dzsudzsák Balázs a két legjobbja. Mellettük több tehetséges játékos is szerepel a keretben, akiket még én válogattam be. Eddig nagyon jól szerepelt a válogatott, de figyelembe kell venni, hogy a csoportból csak a magyarok nem játszottak még a hollandokkal. A svédek szorosan a nyomukban vannak, és mivel őket erősebbnek érzem, szerintem meg is előzik majd a magyarokat" - nyilatkozta Koeman a válogatottról.

A holland edző elmondta azt is, hogy a magyar futballban szerinte kevés a pénz, sok klubnál nem megfelelőek a körülmények, ami a válogatottnál is érezteti a hatását. "Az egyetlen csapat, amely anyagilag jól áll, az a Videoton, de európai viszonylatban ők sem bírnak komoly perspektívával."

Koeman azért pozitívumot is említett, azt tapasztalta, hogy Magyarországon imádják a futballt, és az emberek a komoly téttel bíró meccseken megtöltik a stadiont. "Amikor a vb-selejtezők során a svédek és a portugálok ellen is sorsdöntő meccset vívtunk, látszott, hogy Magyarországon is van futballélet, hiszen tele volt a Puskás-stadion, és ahogy hallottam, ez a hollandok ellen sem lesz másként."