Vágólapra másolva!
Alig egy hónappal azt követően, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) megfenyegette a szerb szövetséget a szurkolói rendbontások miatt, újabb botrány történt, ezúttal a válogatott keddi, észtországi fellépésén. A szerb sportsajtó szerint félő, hogy kizárják a nemzeti csapatot az Eb-selejtezőkről.

Amennyiben a jövőben újabb szurkolói rendbontások történnek, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) akár ki is zárhatja a kontinentális sorozatokból a szerb csapatokat, közölte február végén Michel Platini, az UEFA elnöke Boris Tadic szerb államfővel. A megbeszélést követően a köztársasági elnök biztosította ugyan Platinit arról, hogy országa "végleg leszámol a huligánokkal", a keddi, észtországi Eb-selejtező nem erről tanúskodott.

A szerb Sportski zurnal szerint a válogatott keddi, észtországi vendégszereplése során több szurkolót őrizetbe vett a tallinni rendőrség, akik szerb zászlókkal és transzparensekkel (az egyiken az állt: Szabadság vagy halál) randalíroztak a lelátón.

A lap szerint a rendfenntartók a helyzet magaslatán álltak, s a 17. percben már egyetlenegy vendégszurkoló sem volt a lelátón. Összesen 73 drukkert tartóztattak le, akiknél fáklyákat és fegyvereket is találtak.