Vágólapra másolva!
Idén a Copa América lesz a legrangosabb focitorna, a favorit szokás szerint Argentína és Brazília. Mindkét gigász átalakítja a csapatát a balul sikerült 2010-es vébé után: Brazília a védekező csapatok elleni focit tanulja és Robinhót fegyelmezi, míg Argentína a Barcelonát utánozza és Lionel Messire épít, csakhogy a barcás stílusú válogatott társak közül Agüero és Tévez az előző szövetségi kapitány, Diego Maradona kedvence volt.

Mindkét dél-amerikai futballnagyhatalom számára kudarc volt a tavalyi vb: az argentinok és a brazilok is a negyeddöntőben estek ki. A torna után új szövetségi kapitányt nevezett ki mind a két szövetség, a brazil Mano Menezest, az argentin Sergio Batistát.

Menezesnek és Batistának is új csapatot kell építenie az idei Copa Américára, amely ezúttal a szokottnál is fontosabb lesz. Argentína hazai pályán szeretné végre megnyerni a trófeát; a 2014-es vébé házigazdájának, Brazílíának pedig vb-selejtezők hiányában gyakorlatilag ez lesz az egyetlen fontos értékmérő.

Neymar máris alapember

A braziloknál szinte teljes generációváltás ment végbe a vébé után, a szövetség elöljárói tudatosan választottak olyan szakembert, aki az elmúlt időszakban otthon dolgozott. Menezes három éven keresztül irányította a Corinthianst, ez az időtartam a brazil futballban már önmagában elismerésre méltó. Az edző előszeretettel ad lehetőséget a fiataloknak, márpedig a közvélemény éppen azt kérte számon elődjétől, Dungától, hogy nem számított olyan otthoni sztárokra, mint Neymar vagy Paulo Henrique Ganso. Menezes rögtön meghívta őket, Neymar azóta is állandó kerettag, legutóbb a skótok ellen az ő duplájával nyertek 2-0-ra.

Az utóbbi találkozó egy újdonságot is hozott a Menezes-érában. A kapitány már a kinevezésekor kijelentette: "Meg kell tanulnunk játszani a védekező csapatok ellen. Ha az ellenfél visszaáll, akkor nem tudunk mit kezdeni vele, márpedig ha ezt látják megfelelő taktikának ellenünk, akkor érthető, hogy így is játszanak."

A skótok elleni összecsapás ebből a szempontból tökéletes feladat volt, és az is jól látszott, hogy a brazilok miként akarják megoldani a kérdést. Menezes eddig is a 4-2-3-1-es felállást favorizálta, ám előretolt ékként leginkább Patóra számított, aki nem egy klasszikus középcsatár. Most viszont bemutatkozott a poszton az Internacional fiatalja, Leandro Damiao, jelenlétének köszönhetően az ellenfél tizenhatosára fellőtt labdák is hasznosnak bizonyultak, ami újabb opciót jelent a brazilok számára.

Robinhónak fel kell nőnie a csapatkapitánysághoz

Alapvetően azonban a válogatott továbbra is igyekszik már az ellenfél térfelén letámadni, és ott labdát szerezni, ami a skótok ellen is remekül működött. Elöl Neymar balról befelé cselezve tör kapura, illetve nyit területet a felfutó balhátvédnek, André Santosnak, a másik oldalon pedig alaphelyzetben Robinho műveli ugyanezt. Az AC Milan játékosa azonban nagy meglepetésre hiányzott a skótok elleni keretből, pedig korábban Menezes minden mérkőzésén kezdő volt, sőt csapatkapitány. A tréner állítja, csak pihentetni akarta, és a továbbiakban is számít rá, ám a brazil szakértők szerint ezzel jelzi Robinhónak, hogy ő sem kihagyhatatlan.

A zuhanyhíradó szerint Menezes így büntette csapatkapitányát, mert az előző, Franciaország elleni barátságos mérkőzésen rosszul reagált csapattársa, Hernanes piros lapja után. A Lazio középpályásának kiállítását követően szinte minden brazil perceken keresztül reklamált, az élen Robinhóval, aki még a játékvezető mezét is megfogta, noha csapatkapitányként higgadtságot kellett volna magára erőltetnie. Menezes szerint elsősorban pszichésen kell sokat javulniuk, mert a vébén is azt követően esett szét a csapat a hollandok ellen, hogy Felipe Melo piros lapot kapott.

Batista nem akar Maradona lenni

Az argentin válogatott más utat járt be a vébé óta. Úgy tűnt, náluk nem lesznek olyan nagy változtatások, először még az sem volt biztos, hogy Diego Maradona távozik. Miután a szövetség a tréner menesztése mellett döntött, először csak ideiglenesen nevezte ki helyére Sergio Batistát, aki szinte minden lépésével azt akarta jelezni, hogy teljesen mások az elképzelései, mint elődjének. Igyekszik háttérbe vonulva végezni munkáját, ellentétben Maradonával, és ismét meghívót küldött azoknak a sztároknak, akiket az isteni Diego a vébén nagy meglepetésre mellőzött. Javier Zanetti, Estebán Cambiasso és Ever Banega nem csak visszakerült a keretbe, hanem alapemberek lettek.

Forrás: AFP/Juan Mabromata
Cambiasso visszatértével stabilabb lett a középpálya

Miután Batistával 4-1-re legyőzték a világbajnok spanyolokat, a szövetség véglegesítette a trénert. Az argentinok ezt követően ugyan kikaptak Japánban, de később legyőzték az ősi rivális Brazíliát, majd pedig Portugáliát is, ami tovább erősítette Batista pozícióját. Ezzel együtt a kapitány nincsen könnyű helyzetben, hiszen mindenki azt várja tőle, hogy a nyáron a hazai rendezésű Copa Américát megnyerje a csapat - a kontinenstornán Argentína utoljára 1993-ban végzett az élen.

Ki lesz az argentin Pedro és Villa?

Batista a taktikán is módosított, igyekezett azt minél jobban a Barcelonáéhoz igazítani, amelynek színeiben Lionel Messi évek óta fantasztikusan futballozik. "A játékunkat Messire építjük. Használhatjuk őt elöl és a középpályán is, mindig az ellenfélnek megfelelően" - jelentette ki, a katalán csapathoz hasonlóan a 4-3-3-as felállást favorizálva. A csatársor közepén Messi futballozik, azonban a Barcához hasonlóan nem klasszikus centerként, hanem amolyan árnyékékként, a középpályássort pedig három olyan játékos alkotja, aki labdaszerzésben és védekezésben is mesternek számít. Legutóbb az Egyesült Államok ellen Javier Mascherano, Cambiasso és Banega szerepelt ebben a csapatrészben, aminek köszönhetően a játék sokkal stabilabb lett, mint a vébén.

Messi két oldalán Ezequiel Lavezzi és Ángel di María szerepelt az USA ellen, vagyis az argentinoknak nem volt klasszikus középcsatára - ahogyan a Barcelonának sincsen. A katalánoknál azonban a két szélről induló támadó (rendszerint Pedro és David Villa) sokkal gólerősebb, mint a két argentin, így Batista legfontosabb feladata megtalálni azokat, akik a legjobban tudják "imitálni" Messi két barcelonai társát. Ebből a szempontból Gonzalo Higuaín vagy Diego Milito nem tűnik ideálisnak, Sergio Agüero vagy Carlos Tévez már annál inkább. A legutóbbi két meccsre azonban sem Agüero, sem Tévez nem kapott meghívót, rossz nyelvek szerint azért, mert mindketten közel állnak Maradonához: előbbinek az apósa, utóbbinak a jó barátja.

www.global-soccer.eu