Társoldalunk:

Buffont is elhozná a Roma nagyravágyó tulajdonosjelöltje

2011.04.01. 12:23

Az AS Roma esetében majd egy éve téma, hogy a klub új tulajdonos kezébe kerülhet, a találgatásokból azonban mostanra valóság lett. Az amerikai Thomas DiBenedetto által vezetett befektetői csoport az egyesület részvényeinek 60 százalékát szerezné meg, és az üzletember máris grandiózus tervekkel állt elő.

Az olasz csapatok utóbbi időben mutatott viszonylag gyengébb nemzetközi szereplésének (ami miatt a Serie A elveszített egy BL-helyet a németekkel szemben) egyik oka, hogy még a sztárklubok anyagi lehetőségei is elmaradnak az angol és spanyol riválisokétól.

Olaszországban még egyetlen klub sem került külföldi befektető kezébe, míg a Premier League-ben például egyre több az amerikai tulajdonos. A folyamat azonban lassan a Serie A-ban is beindul, hiszen egyre biztosabb, hogy az AS Roma egy amerikai befektetői csoporté lesz - amelynek vezetője, Thomas DiBenedetto máris nagy költekezést ígért a nyárra.

A Liverpool még problémát okozhat

Az AS Roma éveken keresztül a Sensi család tulajdonában volt, azonban a família egyik cége, az Italpetroli súlyos anyagi problémákkal küzdött, tavaly nyárra az UniCredit bankkal szembeni adóssága 325 millió euróra nőtt. Sensiék végül a klubot is átadták a pénzintézetnek, amellyel közösen létrehoztak egy Newco Roma nevű konzorciumot, amelynek fő célja az volt, hogy befektetőt találjon az egyesület számára.

A keresés a jelek szerint véget ért, hiszen hivatalosan is bejelentették, hogy megegyeztek a DiBenedetto által vezetett befektetői csoporttal, amely megveszi a részvények 60 százalékát. A másik 40 az UniCredité marad, a bank azonban opciós joggal rendelkezik, hogy értékesítse a maga részét. A szerződést még nem írták alá, azonban a közlemény szerint erre 20 napon belül sor kerülhet - amint DiBenedetto leteszi a megfelelő pénzügyi garanciát.

Ezzel aligha lesz probléma, hiszen az olasz származású üzletembernek az Egyesült Államokban több komoly cége is van. Ő az elnöke a Junction Investors Ltd.-nek, valamint a Jefferson Waterman Internationalnek, amelyek egyaránt elismert pénzügyi vállalatok, ezenkívül ügyvezető igazgatója az ingatlanokkal foglalkozó Olimpic Partnersnek.

De ami a legfontosabb, érdekeltségei vannak a New England Sports Ventures nevű cégben is, amely sokáig a Boston Red Sox fő tulajdonosaként volt ismert - december óta viszont a Liverpool FC is az NESV tulajdonában van. Éppen ezért sokak szerint DiBenedetto római szerepvállalása ütközik az UEFA azon szabályával, hogy senkinek nem lehet egynél több, európai porondon szereplő csapatnál érdekeltsége. Az amerikai üzletember ügyvédei szerint ez a helyzet jelenleg sem áll fenn, így a rómaiaknak nem kell izgulniuk.

Forrás: AFP
John W. Henry, a NESV első embere a Liverpoolnál vállalt szerepet

Az új tulaj ismeri a klubot

A szurkolók amiatt is aggódtak, hogy a klub olyan tulajdonos kezébe kerül, akinek semmi kötődése nincsen a futballhoz, és semmibe veszi majd az egyesület tradícióit. DiBenedettóba azonban ebből a szempontból sem lehet bekötni: a bostoni születésű befektető családja Salernóból származik, és mindig is ápolta olasz gyökereit. Fiatalon többször is járt Rómában, és azt mondja, soha nem is érdekelte más csapat. A La Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozata alapján valóban tisztában van a klub múltjával. "Emlékszem a nyolcvanas évek remek együttesére Contival és Falcaóval, és a legutóbbi bajnoki címre is. Tisztelni fogjuk a klub hagyományait, én úgy fogalmaznék: a múltunk a jövőnk" - jelentette ki.

DiBenedetto természetesen nagyszabású elképzelésekkel kezdene munkához. "Ugyanaz az álmom, mint a drukkereknek: hogy a Roma a világ egyik legjobb klubja legyen, amelyik minden szezonban a scudettóért küzd, és a Bajnokok Ligájában is jól szerepel" - mondta a fenti interjúban, amelyben azt is kijelentette, hogy igyekeznek megfelelni az UEFA követelményeinek a pénzügyi fair playt illetően, de ez nem jelenti azt, hogy nem akarnak már a nyáron is erősíteni. A leendő tulajdonos szerint öt-hat új futballista érkezhet, ami rögtön beindította az újságírók fantáziáját.

Kezdődhet a találgatás

Az olasz újságírók szerint DiBenedetto az angol válogatott általános menedzsereként dolgozó Franco Baldinitől (aki 1995 és 2005 között a Roma sportigazgatója volt) kért tanácsot, és ő azt a Walter Sabatinit ajánlotta neki, aki legutóbb a Palermónál tevékenykedett sportigazgatóként. A szicíliai egyesület neki köszönhetően szerezte meg például Javier Pastorét vagy Josip Ilicicet, ami mindenképpen jó ajánlólevél. Sabatini tavaly novemberben személyes okokra hivatkozva lemondott posztjáról, és a hírek szerint a Sampdoria is szeretné szerződtetni - de a Roma ajánlata minden bizonnyal kedvezőbb lesz.

Forrás: AFP
Buffon is a kiszemeltek között van

A konkrét erősítésekkel kapcsolatban az olasz újságok egyelőre csak találgatnak. Kapcsolatba hozták a rómaiakkal például a Juventus kapusát, Gianluigi Buffont, a Palermo védőjét, Federico Balzarettit, illetve a Fenerbahce uruguayi hátvédjét, Diego Luganót. A barcelonai Sport szerint pedig Javier Mascheranót, illetve Gabriel Militót is kinézték maguknak. Amennyiben a tulajdonosváltás valóban megvalósul, valószínűleg jóval hosszabb és még nevesebb lesz a lista.

www.global-soccer.eu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK