Vágólapra másolva!
Hiába játszott végig veszélyesebben, a Hannover végül csak 0-0-s döntetlent ért el a Hamburg otthonában a Bundesliga 30. fordulójában. A Hajnal Tamással felálló Stuttgart 3-1-re nyert a Köln ellen, így négy fordulóval a vége előtt négy pont a VfB előnye az osztályozós helyen álló, és a St. Paulival döntetlent játszó Wolfsburg előtt.

A BL-t érő harmadik helyen álló Hannover sorra dolgozta ki a helyzeteket Hamburgban, de az első félidőben Ya Konan az ötösről fölé fejelt, Abdellaoue pedig ugyan kicselezte a kapust, de érthetetlen módon nem az üres kapuba gurított, hanem középre passzolt, ahol a csapattárs helyett egy védő érkezett.

A második félidőben mindkét csapat eldönthette volna a meccset, de Ya Konan ezúttal lábbal célzott pocsékul, a túloldalon pedig Elia vérszegény emelését vágták ki a védők a gólvonal elött, így maradt a 0-0, amely egyik csapatnak sem jó, a Hannover ugyan maradt harmadik, de a Bayern vasárnapi sikerével visszaelőzheti, a Hamburg pedig lassan elköszönhet az Európa Liga-indulástól, mivel öt pont a hátránya a Mainz mögött.

Az alsóházi meccsekből a Stuttgart jött ki a legjobban, amely 3-1-re nyert a Köln otthonában. A gól nélküli első félidőt követően Hajnal labdaszerzése után Träsch felsősarkos bombájával került előnybe a vendégcsapat, majd két perccel később egy megcsúsztatott labdát Harnik helyezett a léc alá. Kuzmanovic tizenegyesével aztán végképp eldőlt a három pont sorsa, Novakovic révén csak a szépítésre futotta a Köln erejéből, Hajnalt pedig a 82. percben lecserélte edzője.

Träsch nagy bombájával vezetett a Stuttgart:


Bár a Schalkétól kirúgott Magath azt mondta, régi-új csapatával, a Wolfsburggal BL-t akar nyerni, egyelőre még a bennmaradásért is meg kell küzdeni a Farkasoknak, miután csak 2-2-t játszottak a velük azonos pontszámmal álló, de rosszabb gólkülönbsége miatt kiesőhelyre szoruló St. Paulival. A Wolfsburg egyébként a döntetlennek is örülhet, mert Polak a 89. percben egyenlített.

A Frankfurt sem dőlhet hátra, mivel a Hoffenheim elleni vereség után csak négy ponttal előzi meg a Stuttgart, St. Pauli duót, a Nürnberg viszont rég nem látott magasságokban jár, a Kaiserslautern legyőzésével már a hatodik helyen tanyázik.

A Hoffenheim-Frankfurt meccs összefoglalója:


A Nürnberg idegenben nyert:


Bundesliga, 30. forduló:
1. FC Köln - VfB Stuttgart 1-3 0-0
gól:
Novakovic (68.), illetve Träsch (51.), Harnik (53.), Kuzmanovic (63., 11-esbő)

Hamburger SV - Hannover 0-0

Hoffenheim - Eintracht Frankfurt 1-0 (0-0)
gól:
Roberto Firmino (78.)

Kaiserslautern - Nürnberg 0-2 (0-1)
gól:
Eigler (34.), Mak (92.)

VfL Wolfsburg - St. Pauli 2-2 (1-0)
gól:
Mandzukic (39.), Polak (89.), illetve Naki (61.), M. Lehmann (77.)

Werder Bremen - Schalke 04 1-1 (0-0)
gól:
Wagner (59.), illetve Edu (63.)

vasárnap:
Bayern München - Bayer Leverkusen 15.30
Borussia Dortmund - Freiburg 17.30

Az állás:
1. Borussia Dortmund 29 59-18 66 pont
2. Bayer Leverkusen 29 59-35 61
3. Hannover 96 30 42-40 54
4. Bayern München 29 61-35 52
5. FSV Mainz 05 30 44-37 48
6. 1. FC Nürnberg 30 45-38 46
7. Hamburger SV 30 44-45 43
8. SC Freiburg 29 38-41 41
9. 1899 Hoffenheim 30 45-42 40
10. Schalke 04 30 35-34 40
11. Werder Bremen 30 40-56 35
12. 1. FC Köln 30 40-57 35
13. 1. FC Kaiserslautern 30 40-48 34
14. VfB Stuttgart 30 52-55 33
15. Eintracht Frankfurt 30 29-40 33
16. VfL Wolfsburg 30 34-44 29
17. St. Pauli 30 32-53 29
18. Bor. Mönchengladbach 30 43-64 26