Vágólapra másolva!
Már csak bő egy hónap van hátra az idényből, és miközben a sztárcsapatok a szezon hajrájára készülnek, a jövőre is gondolniuk kell. A klubok máris megkezdték a következő évad keretének tervezését, és ennek során akad néhány olyan futballista, akinek a neve majd minden kiemelkedő egyesület kívánságlistáján szerepel.

Alexis Sánchez, a chilei csodagyerek

A hazájában csodagyereknek (El nino maravilha) becézett chilei futballista kevesebb, mint két hónappal a tizenhatodik születésnapja után mutatkozott be a felnőttek között a Cobreloa színeiben. Egy évvel később vette őt meg az Udinese mindössze hárommillió euróért, majd rögtön visszakölcsönözte előbb a Colo Colónak, aztán az argentin River Plate-nek. Olaszországban csak 2008 óta játszik, azóta viszont alapember az udineieknél, ahol a jelenlegi szezonban egészen elképesztően futballozik.

Az alaphelyzetben szélsőnek számító, remekül cselező és villámgyors támadó az aktuális idényben hol előretolt csatárként, hol pedig amolyan árnyékékként, karmesterként futballozik. 29 mérkőzésen 12 gólt szerzett, és a La Gazzetta dello Sport osztályzatai alapján jelenleg ő a Serie A legjobb játékosa, mégpedig nem is kis fölénnyel: 6,71-es átlaggal rendelkezik, miközben a második Edinson Cavani 6,55-tel áll.


Sánchezre a Manchester United már két évvel ezelőtt felfigyelt, pedig a chilei akkor még nem volt több, mint egy kifejezetten ügyes vonalszélső. Mára sokkal érettebb játékos vált belőle, és a jelek szerint az Udinese remekül tette, hogy tavaly nyáron nemet mondott a Galatasaray 20 millió eurós ajánlatára - idén sokkal többet is kaphatnak érte.

Az Internazionale sportigazgatója, Marco Branca elismerte, hogy szeretnék Sánchezt megszerezni, de nem szeretnék kifizetni az udineiek által kért 30 millió eurót - viszont ha az üzletbe belevehetik Coutinhót, akkor nincs probléma. A milánóiak így alighanem lemaradnak a chileiről, mert a Manchester City a hírek szerint nem fukarkodik: a The Times úgy tudja, hogy az angolok simán megadnának 34 millió eurót is a focistáért, és már meg is kezdték a tárgyalásokat az Udinesével.

Eden Hazard, a belga Messi

A Lille focistáját cselei és játékintelligenciája miatt gyakran szokták Messihez hasonlítani, igaz, ő az argentin szupersztárral ellentétben nem a jobb, hanem a bal oldalról indul. A mindössze húszéves Hazard hat éve került a Lille-hez, és még nem volt tizenhét, amikor bemutatkozott a Ligue 1-ben. Az előző két idényben őt választották meg a bajnokság legjobb fiatal játékosának, jelenleg pedig vezeti a France Football osztályzatai alapján felállított ranglistát. Ebben a szezonban hat gólnál és hét gólpassznál jár, a különböző kupasorozatokban ehhez még négy találatot tett hozzá.

Hazard pályafutása kezdetén klasszikus szélső volt, ám mivel abszolút kétlábas, mind a két oldalon bevethető, és szükség esetén Messihez hasonlóan az árnyékék pozíciójából is kiválóan osztogat.


Az elmúlt időszakban a Manchester United, az Arsenal, a Liverpool és a Chelsea megfigyelői is csak miatta jártak a Lille mérkőzéseire, Zinedine Zidane pedig személyesen ajánlotta be a Real Madridnál, majd pedig ugyanő a Juventusnak tanácsolta, hogy vegye meg a belgát.

A Lille elnöke, Michel Seydoux kijelentette ugyan, hogy megpróbálják addig megtartani Hazard-t, amíg csak lehetséges, ám könnyen lehet, hogy ez csak a nyárig tart. A francia egyesület mindenesetre annyit elért, hogy a játékos márciusban 2015-ig meghosszabbította szerződését, így a Lille még többet kérhet érte - sőt, ha a klub megnyeri a Ligue 1 küzdelmeit, akkor elképzelhető, hogy valóban sikerül őt maradásra bírni még egy évre.

Javier Pastore, a sovány

A mindössze huszonegy esztendős Pastore gyakorlatilag két és fél év alatt robbant be a nemzetközi labdarúgásba: a 2007-2008-as idényben még nevelőegyesülete, a Talleres Córdoba tartalékai között szerepelt, és nem sok jel mutatott arra, hogy hamarosan európai sztárklubok versengenek érte. Az Huracán elleni tartalékbajnokin azonban az ellenfél elnöke, az egykori válogatott csatár, Carlos Babington kiszúrta őt, és kijelentette: le akarja igazolni a fiatal játékost.

Pastore kölcsönbe került az Huracánhoz, ahol Ángel Cappa faragott belőle klasszist, a palermóiaknak pedig innen sikerült megszerezniük. A testfelépítése miatt csak El Flacónak, azaz Soványnak becézett focista eleinte sehogyan sem találta a helyét a Serie A-ban, kellett neki egy jó fél év, amíg felvette az európai futball ritmusát. Delio Rossi kezei alatt azonban igazi karmesterré vált a Palermóban, tavaly őt választották az olasz élvonal legjobb fiatal focistájának, a jelenlegi bajnokságban pedig tíz gól és négy gólpassz áll a neve mellett. A klub extravagáns elnöke, Maurizio Zamparini nem fukarkodik a dicséretekkel, ha Pastoréről van szó: "Ő az új Zinedine Zidane. Nagyon erős és komplett, két éven belül annyit fog érni, mint Lionel Messi" - jelentette ki majd hozzátette: "Már most a világ egyik legjobb játékosa, és biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb aranylabdás lesz."


Véleményét több sztárklub is osztja, a Real Madrid tavaly állítólag 25 millió eurót kínált az argentinért, de Zamparini nemet mondott, manapság pedig azt állítja, hogy Pastore legalább 60 milliót ér. Ennyit biztosan nem fog kapni érte, de mivel a Real mellett a Barcelona, a Manchester City, a Chelsea és az amerikai tulajdonosainak köszönhetően ismét tehetőssé vált Roma is bejelentkezett a középpályásért, a sztárklubok licitálásából valóban csillagászati ár jöhet ki.

Gareth Bale, az új Giggs

Az Angliában a szezon legjobb játékosának választott walesi balszélső elsősorban az Internazionale elleni két BL-csoportmeccsen mutatott teljesítményével srófolta fel a saját vételárát. A címvédő ellen előbb mesterhármast rúgott, majd két gólpasszt adott, és rendszeresen úgy futotta le a világ legjobb jobbhátvédjének tartott Maicont, mintha csak egy bója lett volna.

A karrierjét balhátvédként kezdő focistát évekkel ezelőtt is hatalmas tehetségnek tartották, de visszatérő sérülései miatt egészen a mostani szezonig nem tudta magát tartósan beverekedni magát a kezdők közé. A sérülések ebben az idényben sem kerülték el, de amikor játszott, akkor valósággal megállíthatatlan volt.

Edzője, Harry Redknapp továbbra is úgy véli, hogy Bale igazi pozíciója a védelem bal oldalán van. "Minden megvan benne, ami szükséges ehhez a feladatkörhöz. Nem csak a gyorsaság, akár egész nap képes futni, pontosan ad be, tud lőni, cselezni, fejelni. Idővel a világ legjobb balhátvédje lehet" - jelentette ki a szakember.


A walesi talán legnagyobb erénye az, hogy rendkívüli gyorsasága mellett nagyon pontosan centerez - az Inter ellen mindkétszer sprintből kanyarította úgy középre a labdát, hogy a csatárnak csak érkeznie kellett. Mindezek alapján nem meglepő, hogy gyakran hasonlítják őt Ryan Giggshez.

Az Internazionale állítólag már tavaly nyáron kiszemelte őt, és a milánóiak ellen mutatott teljesítménye alapján az olasz egyesület még nagyobb erőfeszítéseket tenne megszerzése érdekében. De nem csak az Inter nézte ki magának, állítólag José Mourinho is vinné a Real Madridba. Bale ugyanakkor márciusban 2015-ig meghosszabbította szerződését, és kijelentette, hogy azt szeretné is kitölteni, ám ha a Spurs nem kvalifikálja magát a Bajnokok Ligájába, akkor egy megfelelő ajánlat mind őt, mint a klubot az álláspont megváltoztatására késztetheti.

Neymar, az élő befektetés

A brazil labdarúgás futószalagon gyártja a hatalmas tehetségeket, akik közül aztán csak kevesen tudnak olyan karriert befutni, amilyenre előzetesen hivatottnak tartják őket - ám a Santos tizenkilenc éves támadója egyelőre jó úton halad, hogy valóban nagy klasszis legyen belőle. Játékát a klub két korábbi idoljához, Peléhez és Robinhóhoz szokták hasonlítani, és fiatal kora ellenére már jelentős tapasztalat áll mögötte.

Tavaly Brazil Kupát és paulista állami bajnokságot nyert a csapattal, idén pedig ő volt az egyik sztárja az U20-as Copa Amériácnak, miközben a nagyválogatottban a legutóbb két gólt is szerzett Skócia ellen.


Remekül cselez és kiválóan érzi a kaput, ugyanakkor nem a fegyelmezettségéről híres, márpedig Európában utóbbi elengedhetetlen a komoly karrierhez. Ennek ellenére folyamatosan hírbe hozzák a különböző sztárklubokkal a Manchester Unitedtől kezdve az Internazionalén keresztül a Juventusig. A Real Madrid állítólag még tavaly nyáron előszerződést kötött ügynökével, Renato Rodriguessel, amit a Santos vehemensen cáfolt, angol források szerint pedig szinte biztos, hogy a Chelsea-be fog igazolni.

Maga Neymar csak annyit mondott, hogy egyelőre nem tudja, mit hoz majd a nyár, de jelenleg csak a Libertadores-kupára, illetve a júniusi kontinensviadalra akar koncentrálni. Ha a Copa Américán is remekel, azzal még feljebb srófolhatja a vételárát, aminek nem csak a Santosnál örülnének: a klub ugyanis tavaly novemberben 1,5 millió euróért eladta a leendő transzferdíj öt százalékát egy befektetési csoportnak.

www.global-soccer.eu