Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi eljárást indított a Real Madridot irányító José Mourinho ellen, aki a szervezet szerint "nem megfelelő" nyilatkozatot tett a Barcelonával játszott szerda esti Bajnokok Ligája-elődöntő után.

Az UEFA nem részletezte, hogy pontosan mi a vád a portugál tréner ellen, csak annyit közölt, hogy az illetékes bizottság várhatóan május 6-án, azaz jövő pénteken határoz az ügyben.

Mourinho a 2-0-ra elvesztett hazai meccs után élesen bírálta a találkozót vezető német Wolfgang Starkot, és arra is utalt, hogy az UEFA az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) támogatása miatt különleges elbánásban részesíti a Barcelonát.

"Ha elmondanám a bírónak és az UEFA-nak, amit érzek, ma véget érne a karrierem" - jelentette ki a Real mestere. Stark kiosztott egy-egy piros lapot, a 62. percben pedig a lelátóra küldte a reklamáló Mourinhót.