Vágólapra másolva!
Az Arsenal hazai pályán 1-0-ra nyert a Manchester United ellen a Premier League 35. fordulójának rangadóján, amivel besegített a Chelsea-nek, mivel a MU-nak három körrel a vége előtt már csak három pont az előnye a londoniak előtt. A két csapat a következő fordulóban egymással játszik az Old Traffordon, az a meccs bajnoki döntőnek is beillik majd.

Az Arsenalnál Fabregas az edzésen megsérült, a spanyol csapatkapitány helyére Ramsey került be, a Manchesternél pedig Ferguson két helyen változtatott a Schalkét legyőző csapaton, Giggset és Valenciát Anderson és Nani váltotta.

Az idény legfiatalabb kezdőjét bevető - a pályara lépők átlagéletkora 23 év és 296 nap volt - Arsenal egyértelműen uralta a meccs elejét, Vidic rossz felszabadítási kísérlete után a negyedik percben Wilshere lőhetett, de ballal a kapu mellé tüzelt. Még mindig az első tíz percen belül jártak a felek, amikor Clichy beadására Walcott érkezett becsúszva, de nem sikerült a kapu felé irányítania a labdát.

Wilshere beadásánál ismét Walcott kerülhetett volna óriási helyzetbe, de Evra menteni tudott a szélső elől. A MU a huszadik perc tájékán ébredt, de akkor egyből ziccert rontott, a jobbhátvéd Fabio tűnt fel a kapu előtt, de lövés helyett önzetlenül Hernandezt akarta megjátszani, akit két védő is kísért, és szerelték is. Az első félóra végén büntetőt reklamáltak a hazaiak, nem is jogtalanul, Walcott beadásánál Vidic kézzel ütötte el a labdát a mögötte érkező Van Persie elől.

A szünet után aztán viszonylag hamar megszerezte a vezetést az Arsenal, Van Persie gurított vissza Ramsey-nek, aki úgy lőtte el a labdát, hogy az Carrick lába között elgurulva kötött ki a jobb alsóban.

A hátralévő időben a MU kétségbeesettben próbálkozott, de Vidic fejese mellé szállt, Nani lövését Szczesny védte, Owen lábára pedig ugyan rálépett Clichy, de Chris Foy játékvezető nem ítélt tizenegyest.

Az Arsenal így szívességet tett a Chelsea-nek, amely a következő fordulóban az Old Traffordra látogat, és egy esetleges győzelemmel beérheti a címvédőt.

Premier League, 35. forduló:
Arsenal - Manchester United 1-0 (0-0)
gól:
Ramsey (56.)

Liverpool - Newcastle United 3-0 (1-0)
gól: Maxi Rodríguez (10.), Kuyt (59.), L. Suárez (65.)

Birmingham City - Wolverhampton Wanderers 1-1 (1-1)
gól: S. Larsson (27.), illetve S. Fletcher (7.)
piros lap: Gardner (29., Birmingham)

Manchester City - West Ham United 2-1 (2-1)
gól:
de Jong (11.), Jacobsen (15., öngól), illetve Ba (33.)