Vágólapra másolva!
Michael Essien lehet az AC Milan labdarúgócsapatának egyik legnagyobb nyári igazolása, ha igazak az Olaszországban terjedő pletykák.

Az olasz bajnokságot vezető Milan a héten mutatta be a jövő évi hazai mezét, akkor Adriano Galliani alelnök azt nyilatkozta, hogy a vendégmezt csak később, nagy meglepetések keretében fogják prezentálni.

Galliani azt is mondta, hogy jövőre olyan csapatot hoznak össze Milánóban, amely ismét képes lehet megnyerni a Bajnokok Ligáját.

Az olasz sajtó szerint elképzelhető, hogy egy (vagy több) sztárigazolás fogja majd bemutatni az idegenbeli szerelést, az egyikük a Sao Paulo brazil tehetsége, Ganso, a Tuttosport szerint pedig a másik Michael Essien lehet.

Az olasz lap úgy tudja, hogy hétfőn megbeszélést tartott a klub vezetősége, Adriano Galliani és Ariedo Braida a vezetőedzővel, Massimiliano Allegrivel, és megegyeztek, hogy megpróbálják leigazolni a Chelsea ghánai játékosát.

Az univerzális középpályás 25 millió euróba kerülhet, 2015-ig szerződtetnék, évi ötmillió eurós fizetéssel. A mindig jól értesült Milannews.it internetes oldal ennél is továbbment, és arról számolt be, hogy együtt látták ebédelni Milánóban Essient és Umberto Gandinit, a Milan sportigazgatóját.