Vágólapra másolva!
Csank János vezetőedző három évvel meghosszabbította június 30-án lejáró szerződését a Zalaegerszegi TE labdarúgócsapatánál.

Nagy Ferenc, a klub elnöke elmondta, bár az együttesnek nem megy jól a tavaszi idényben, összességében elégedettek Csank munkájával, ezért döntöttek úgy, hogy egy újabb, hosszabb távú megállapodást kínálnak a szakembernek.

Csank úgy nyilatkozott, hogy jól érzi magát Zalaegerszegen, ahol olyan a közeg, melyben eredményesen lehet dolgozni. Megjegyezte, a hosszú távú megállapodás lehetőséget biztosít majd arra is, hogy a következő időszakban nagyobb figyelmet fordítson az utánpótlásra.

A korábbi szövetségi kapitány 2008. október 10-én vette át az együttes irányítását, első szezonjában a negyedik, míg tavaly az ötödik helyen zárta együttesével bajnokságot, jelenleg pedig a hatodik a tabellán a ZTE.

Az utóbbi hetek hullámzó, gyengébb teljesítménye ellenére Csank bízik benne, hogy a szezon hátralévő négy meccsén sikerül olyan teljesítményt nyújtani, amellyel felkapaszkodhatnak a dobogóra, ami nemzetközi kupaszereplést jelentene. A ZTE-t a második Pakstól három pont választja el a tabellán.

A ZTE pénteken az utolsó előtti MTK-t fogadja, majd a Ferencvároshoz látogat, azt követően a Debrecen, és végül az utolsó Szolnok vár rá.