Vágólapra másolva!
Nem véletlen, hogy a Hearts egyik szurkolója éppen a Celtic elleni bajnokin érzett késztetést arra, hogy bemenjen a pályára, és megüsse az ellenfél edzőjét. Neil Lennon ugyanis igazi megosztó személyiség: északír létére katolikus vallású, sohasem tagadta gyermekkori Celtic-rajongását, ugyanakkor már játékosként is kifejezetten agresszívnak számított, amit edzőként sem vetkőzött le. Kapott halálos fenyegetést, levélbombát, többször megverték, a saját válogatottjában kifütyülték.

Lennon már játékosként is vonzotta a balhékat. Ez részben posztjából következett, hiszen védekező középpályásként sohasem húzta vissza a lábát, kifejezetten keményen, ugyanakkor sosem durván futballozott. Igazi vezéregyéniségnek számított, a Leicester Citynél, a Celticnél és az északír válogatottnál is viselhette a kapitányi karszalagot.

Amíg Leicesterben játszott, az igazán nagy botrányok elkerülték, hiszen kiscsapatnak számítottak Angliában, noha Lennon vezérletével kétszer is megnyerték a Ligakupát. Azért az 1999-es döntőt követően ellene is vizsgálat indult, az FA azzal vádolta, hogy nem segítette a szövetség nyomozását a feketepiacra került jegyekkel kapcsolatban. Lényegében azzal gyanúsították, hogy a tiszteletjegyeit eladta jegyüzéreknek, ám a vád alól végül felmentették.

Halálos fenyegetés a vallás miatt

Az igazi balhék akkor kezdődtek, amikor a középpályás a Celtichez szerződött. Ez azért jelentett sokak számára problémát, mert Lennon Észak-Írországban született, ahol a protestánsok vannak többségben - ugyanakkor sohasem tagadta, hogy ő maga katolikus, és gyermekkora óta a Celtic rajongója. Az északír válogatott tradicionális protestáns szurkolótáborának már ez sem tetszett, és sokan kétségbe vonták, hogy szívvel-lélekkel odateszi magát a címeres mezben. Azt követően pedig, hogy 2000-ben a zöld-fehérek játékosa lett, egyre többször kifütyülték őt a válogatott mérkőzéseken, amiről Lennon többször is elmondta, hogy nagyon zavarja, de emiatt nem mondja le a válogatottságot.

2002 augusztusában a BBC Belfast egyik műsorában egy névtelen betelefonáló halálosan megfenyegette Lennont az LVF (Loyalist Volunteer Force) nevű, paramilitáris lojalista szervezet nevében. A focista nem sokkal korábban kijelentette, hogy szívesen játszana egy egységes ír válogatott színeiben, a fenyegetés állítólag erre volt válasz. Lennon ezt követően lemondta a szereplést az északír nemzeti csapatban, noha az LVF vezetői cáfolták, hogy a fenyegetés tőlük jött volna, erre utal az is, hogy a szervezet a hivatalos bejelentései során mindig használt egy kódszót, ami alapján a hatóságok tudták, hogy valóban az LVF-től jön az üzenet. Ez a kódszó ebben az esetben hiányzott, ám Lennont ezt nem érdekelte: kijelentette, hogy elege van abból, hogy féltenie kell a családját.

Játékosként sem fogta vissza magát

Ezt követően már csak a Celticre koncentrált, de továbbra is vonzotta azokat, akik mindenképpen hangot akartak adni a vallási hovatartozásuknak. 2003 májusában három férfi megtámadta Glasgow-ban, miközben kocsijával egy piros lámpánál állt. Lennon kiszállt az autóból, kérdőre vonta a támadókat, de a verekedés során nem sérült meg súlyosan. Egy évvel később glasgow-i házát gyalázkodó graffitikkel festették tele. Az ellene érzett gyűlölethez alighanem az is hozzájárult, hogy Lennon a pályán sohasem fogta vissza magát: 2005 augusztusában a Rangers elleni rangadón nem éppen nyomdafestéket tűrő módon szidalmazta a bírót, Stuart Dougalt, aki kiállította. A középpályást ezt követően három mérkőzésről tiltották el. 2006 márciusában a Dunfermline elleni Ligakupa-döntőn az ellenfél játékosa, Greg Shields szerint a meccs folyamán végig becsmérelte őt. Celtices karrierje is jellemzően ért véget: a 2007-es kupadöntőn Gordon Strachan a 66. percben lecserélte, ami láthatóan nem tetszett neki, ezért dühösen berohant az öltözőbe.

Középső ujját mutatta a cukkolóknak

A fentiek ellenére a Celtic-drukkerek szemében Lennon, aki több mint kétszáz bajnokin játszott a csapatban, kedvencnek számít, már csak azért is, mert köztudott, hogy valóban rajong az egyesületért. 2008-as visszavonulását követően szinte azonnal a szakmai stábban kapott munkát, 2010-től pedig vezetőedző lett, és állandó célpont a Rangers-hívek szemében. 2008 szeptember elsején két Rangers-drukker megtámadta és összeverte őt egy nappal az Old Firm után, amit a Rangers nyert meg. A támadók állítólag azt kérdezték Lennontól: "Hogy tetszett az eredmény?", mire ő a középső ujja felmutatásával válaszolt.

Lennon agresszivitását edzőként is megőrizte. Tavaly novemberben, a Hearts elleni találkozót követően a negyedik játékvezetővel szólalkozott össze; márciusban, a Rangers elleni kupameccsen pedig a lefújás után a rivális pályaedzőjével, Ally McCoisttal került összetűzésbe, miután az egykori csatár beszólt neki. A Celtic szakvezetője részben a katolikus klub egyik jelképének számít, ezzel is magyarázható, hogy áprilisban neki is címeztek egy levélbombát az egyesület két közismert szurkolója, Thris Godman politikus és Paul McBride jogász mellett. Ugyanakkor a legutóbbi, Hearts elleni bajnokin történt balhé, amikor egy edinburgh-i szurkoló megtámadta őt, nem a vallási megosztottsággal magyarázható: egyszerűen csak arról van szó, hogy Lennon maga is agresszív személyiség, ami szinte vonzza a balhét kereső embereket.

www.global-soccer.eu