Vágólapra másolva!
Az Afrikai Labdarúgó Szövetség (CAF) hivatalosan bejelentette, hogy a jelenleg is regnáló Joseph Blattert támogatja majd a nemzetközi szövetség (FIFA) június 1-jén sorra kerülő elnökválasztásán. Ezzel valószínűleg eldőlt, hogy Blattert nem fogják tudni legyőzni a kihívói.

A CAF végrehajtó bizottsága hétfőn Kairóban ülésezett, és titkos szavazáson úgy döntött, hogy a tizenhárom éve hivatalban lévő, negyedik elnöki kinevezésére váró svájci sportvezetőre voksol majd a zürichi választáson.

Ezzel minimálisra csökkentek Blatter kihívójának, az ázsiai konföderációt (AFC) irányító katari Mohamed Bin Hammamnak a győzelmi esélyei, miután korábban az európai, a dél-amerikai és az óceániai szövetség is jelezte, hogy a hetvenöt éves jelenlegi elnököt támogatja.

A FIFA hat tagszövetsége közül már csak az Észak-, Közép-Amerika és a karibi térség konföderációja (CONCACAF) nem foglalt hivatalosan állást az ügyben.

A 208 tagországból 53-53 található Európában és Afrikában, 46 Ázsiában, 35 Észak- és Közép-Amerikában, valamint a karibi térségben, 10 Dél-Amerikában, 11 pedig Óceániában. Jelen állás szerint Blatternek már 127 szavazata van, szemben Bin Hammam 46 voksával.

A FIFA-elnökválasztásra június 1-jén, Zürichben kerül sor.