Vágólapra másolva!
A következő szezonban is a szerda este Európa Ligát nyert FC Porto labdarúgócsapatának vezetőedzője maradna André Villas-Boas, aki azt reméli, hogy játékosai ugyancsak a kék-fehér együttesben szeretnék folytatni pályafutásukat.

A veretlenül portugál bajnoki címet nyert gárda fantasztikus szezont produkált, látványos, kombinatív futballal jutott a csúcsra a hazai bajnokságban és a második számú kontinentális sorozatban is. A Porto ráadásul vasárnap triplázhat, ha a nemzeti kupadöntőben legyőzi a Guimaraes alakulatát.

"Nagyszerű, amit az idén elértünk, és ha megszerezzük a harmadik trófeát is, akkor örökké emlékezetes marad ez a szezon a Porto számára" - mondta Villas-Boas a Braga ellen 1-0-ra megnyert EL-finálét követően. - "Lelki szempontból is hatalmas lökés ez a siker, amelyhez az is kellett, hogy fordulóról fordulóra egyre jobban higgyünk magunkban. A Porto ezzel még különlegesebb, még egyedülállóbb egyesületté vált. Büszke vagyok azokra a megismételhetetlen pillanatokra, amelyeket itt átéltem."

A 33 évesen és 213 naposan minden idők legfiatalabb európai kupagyőztes edzőjévé vált szakember hozzátette, a kivásárlási ára nagyon magas, ő pedig továbbra is elkötelezett a klub iránt, s reméli, hogy a csapat legjobb futballistái szintén maradnak.

"Ezek az összegek tükrözik a Porto, mint márkanév erősségét, én pedig nagyon boldog vagyok itt, ez a szülővárosom" - fogalmazott a tréner. "Az elért sikerekhez bizalomra és tehetségre volt szükségem, a legjobb játékosokkal dolgozhattam együtt, tőlük egyébként sem lenne könnyű megválnom. A portói futballisták ára egyébként nagyon megemelkedett, nem lesz könnyű megszerezni őket, s a nehéz gazdasági helyzetben nincs is elég pénzük ehhez a riválisainknak."

Villas-Boas nyilatkozatában megemlítette, hogy brazil támadója, Hulk kivásárlási ára például 100 millió euró, a szerdai döntőben győztes gólt szerzett - és 17 találattal az idei EL-kiírásban legeredményesebb - Falcao pedig 30 millió eurónál kevesebbért nem eladó. A története első európai kupafináléját megvívott Braga edzője, Domingos Paciencia úgy fogalmazott, örömre nincs okuk, ugyanakkor büszkék lehetnek arra, amit elértek.

"Közel 20 nemzetközi mérkőzést játszottunk ebben az idényben a Bajnokok Ligájában és az EL-ben, utóbbi sorozatban ráadásul egészen a döntőig jutottunk, ez pedig azt mutatja, hogy a Braga minőségi kerettel rendelkezik" - mondta a játékosként a Portóval hétszeres bajnok mester. - "Természetesen nem lehetünk boldogok, de megmutattuk, a hit és az eltökéltség sokat segít abban, hogy messzire jussunk."

Ha elolvasta a cikket, töltse ki az [origo] focikvízét is, és nyerjen válogatott