Vágólapra másolva!
Egervári Sándor szövetségi kapitány kihirdette a Luxemburg elleni felkészülési mérkőzésre, valamint a San Marino elleni Eb-selejtezőre készülő labdarúgó-válogatott keretét. Meghívást kapott Szabics Imre, Tököli Attila, illetve a Voloszban nem sok játéklehetőséghez jutó Németh Krisztián, ellenben a belga bajnok Genk középpályára, Tőzsér Dánielre továbbra sem számít a szakvezetés.

A magyar labdarúgó-válogatott június 3-án Luxemburgban játszik felkészülési mérkőzést a házigazdákkal, majd négy nappal később tétmérkőzésen lép pályára: San Marinóban szerepel Európa-bajnoki selejtezőn.

Egervári Sándor szövetségi kapitány kijelölte a válogatott keretét, amely elsősorban a támadósorban változott a korábban megszokott összetételéhez képest: Szalai Ádám, Priskin Tamás és Rudolf Gergely sérülés miatt nem léphet pályára a mérkőzéseken, ezért a szakmai stáb meghívta Szabics Imrét és Németh Krisztiánt is az együttesbe.

A válogatott tagjai május 25-én találkoznak először, a kétnapos, három edzésből álló összetartáson azok a futballisták vesznek részt, akiket klubcsapatuk elenged addigra szabadságra, a teljes keret csak a mérkőzések előtti edzőtáborozás kezdetén, vagyis május 30-án találkozik.

"A keretben a legjelentősebb változás érthető módon a támadósorban van, hiszen az elmúlt évben köztünk lévő mindhárom csatár, Szalai, Rudolf és Priskin is sérült, ezért itt kényszerű változtatásokat kellett eszközölnünk" - fogalmazott Egervári Sándor a szövetség honlapján.

"A két rutinos csatár, Szabics és Tököli utóbbi időben nyújtott teljesítménye kapcsán örömmel tapasztaltuk az előrelépést, míg az utóbbi időszakban klubcsapatában többet szereplő Németh Krisztián esetében kiváló lehetőség kínálkozik arra, hogy felzárkózzon a többiekhez a válogatottban."

A válogatott kerete:
kapusok: Király Gábor (1860 München), Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Fülöp Márton (Ipswich Town)
védők: Lázár Pál (Videoton), Lipták Zoltán (Videoton), Juhász Roland (Anderlecht), Vanczák Vilmos (Sion), Laczkó Zsolt (Sampdoria), Pintér Ádám (Real Zaragoza)
középpályások: Gera Zoltán (Fulham), Koman Vladimir (Sampdoria), Elek Ákos (Videoton), Varga József (DVSC-TEVA), Vadócz Krisztián (Osasuna), Dzsudzsák Balázs (Eindhoven), Koltai Tamás (Győri ETO), Hajnal Tamás (Stuttgart), Czvitkovics Péter (DVSC-TEVA)
csatárok: Tököli Attila (Kecskeméti TE-ERECO), Szabics Imre (Sturm Graz), Németh Krisztián (Olimpiakosz Volosz)

Ha elolvasta a cikket, töltse ki az [origo] focikvízét is, és nyerjen válogatott sporteszközöket!