Vágólapra másolva!
Vágner Lászlót, az MLSZ játékvezető bizottságának elnökét és nemzetközi ellenőrt nem lepte meg, hogy Kassai Viktor kapta a döntőt, mert már korábban is az esélyesek között emlegették. Vágner nem  akart rangsort felállítani, hogy a vb-elődöntő, az olimpiai döntő és a BL-döntő közül melyik bír a legnagyobb presztízzsel, de úgy látja, Európában az Eb-döntő és a BL-finálé számít a csúcsnak.

"Ez az ötös egy jól összeszokott csapat, több BL és EL-meccsen is közreműködtek a szezon során, együtt érték el a sikereket" - mondta Vágner a Kassai, Erős, Ring, Fábián, Bognár csapatról, amely Vad II Istvánnal egészül ki.

Vágner szerint a BL-döntővel nincs vége a történetnek, mivel a jövő héten kezdődő, nem hivatalos U21-es vébének számító touloni tornán és a kolumbiai U20-as vébén is lesz magyar játékvezető hármas, mint ahogy a női világbajnokságon is vezet majd magyar bíró. "Ha ezeket a feladatokat összerakom, akkor azt mondhatom, a magyar játékvezetés szinte elérte a maximumát" - mondta a nemzetközi játékvezető-ellenőr, aki 1998-ban a Real Madrid-Szpartak Moszkva BL-meccsel búcsúzott a bíráskodástól.

Amikor azt kérdeztük, mit szólhattak a Barcelonánál és a Manchesternél Kassai kinevezéséhez, Vágner csak annyit mondott, Kassait egy nagyon hiteles, szakmailag felkészült játékvezetőnek tartják a szakmán belül. "Viktornak az egész élete a játékvezetésről szól, figyelemmel kíséri a mérkőzéseket, igyekszik felkészülni a játékosokból, csapatokból, de a játékosok egy részét a BL-ből vagy a vébéről már ismeri" - felelte a magyar bírók főnöke arra a kérdésre, mennyire igényel más felkészülést egy BL-döntő.

Ha elolvasta a cikket, töltse ki az [origo] focikvízét is, és nyerjen válogatott sporteszközöket!