Vágólapra másolva!
A rendőrség megerősített létszámmal biztosítja Mezőkövesden szombaton a Diósgyőr labdarúgócsapatának vendégszereplését, ezen a mérkőzésen eldőlhet, hogy a DVTK feljut-e az NB-I-be.

A 17 órakor kezdődő Mezőkövesd-Zsóry SE - DVTK rangadóra várhatóan több ezer vendégszurkoló érkezik vonattal, autóbuszokkal, személyautókkal. Emiatt Borsod-Abaúj-Zemplén megye közútjain a mérkőzés napján a gépjárműforgalom jelentős megnövekedése, illetve a szurkolók utazásának biztosítása érdekében

Miskolc, valamint Mezőkövesd területén a rendőrség fokozott ellenőrzéseket tart - közölte Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Elmondta azt is: a mérkőzés napján Miskolcról 15 órakor induló vonathoz a vasúttársaság külön kocsikat csatol, rendőrök a szerelvényen is lesznek, miként biztosítják a DVTK szurkolók által szervezett autóbuszokon utazók kísérését is.

A Diósgyőr három fordulóval a vége előtt nyolcpontos előnnyel vezeti az NB II Keleti csoportját, így ha legyőzi a harmadik Mezőkövesdet, akkor már biztosan bajnok és feljutó.

A Keleti csoport állása:

1.27212459-1965
2.27176459-1857
3.27175543-1856
4.27156639-2451
5.27147644-2949
6.2799943-4036
7.27981033-2935
8.27971136-4234
9.27871239-5331
10.27861326-3430
11.27851428-4829
12.27691229-4727
13.27751539-5426
14.27681334-5826
15.27581424-4023
16.27561625-4721