Vágólapra másolva!
Az még kérdéses, hogy a Puskás Ferenc-stadion helyére egy teljesen új, vagy a mostaniba beleépített aréna épül-e, a Magyar Labdarúgó Szövetsége (MLSZ) elnöke viszont azt szeretné, ha már ősszel megkezdődnének a munkálatok.

Az OTP vezérigazgatója a Hír TV Kontraszt című műsorában elmondta, komoly kérdés, hogy melyik építési megoldást válasszák, mert van olyan vélemény, mely szerint egy teljesen új aréna olcsóbb és funkcionálisan is jobb lenne, mint a régibe belehelyezett létesítmény.

"Most folynak a számítások, ebben még nincs döntés. Nagyon korrekt az együttműködés e tekintetben az állami szervekkel. Én azt gondolom, hogy ez a kérdés néhány héten belül eldől, és utána a tervezés elkezdődhet, és terveink szerint az utolsó válogatott meccs másnapján el kell, hogy kezdődjön a bontás" - mondta Csányi. Hozzátette, az új stadionban nem akarnak futópályát látni a futballpálya körül.

A válogatott jelenlegi programja szerint október 11-én fogadja Finnországot Eb-selejtezőn, ez az utolsó idei találkozó. Csányi kiemelte: a beruházás állami pénzből valósulhat meg, és a létesítmény állami kézben is marad.

Az MLSZ-elnök a magyar labdarúgás jelenlegi helyzetéről szólva kiemelte: annyi pénz már van a futballban, az országban, hogy egy megfelelő utánpótlásprogramot le lehessen bonyolítani, ám annyi nincs, hogy az élvonal 16 csapata versenyképes legyen nemzetközi szinten. Csányi szerint ezen az változtathat, ha a piac nagyobb lesz, jönnek a sikerek, s nő az értéke a sportágnak, s vonzóbb lesz a befektetők számára.