Vágólapra másolva!
Ronaldo a Románia elleni győztes meccsen búcsúzott a brazil válogatottól, a kétszeres világbajnok csatár az első félidő végén negyed órát töltött a pályán.

Ronaldo februárban jelentette be, hogy felhagy a profi futballal, az indoklása az volt, hogy sérülései és fizikai állapota már nem teszi lehetővé, hogy a legmagasabb szinten futballozzon.

A csatár a brazil válogatottal négy világbajnokságon vett részt - igaz, az elsőn, 1994-ben nem lépett pályára -, ezeken szerzett 15 góljával rekordernek számít, a selecaóban 62 gólnál állt meg, ennél többet csak Pelé lőtt.

A románok ellen Ronaldo a 30. percben a gólszerző Fredet váltotta, és a társak mindent megtettek, hogy emlékezetes legyen az utolsó meccse, kétszer is óriási helyzetbe hozták, de mindkettőt elhibázta.


A Fenomén becenevű, láthatóan meghatódott klasszis az első félidő végén búcsúzott, a brazil zászlóval a hátán, és a labdával a kezében futott egy tiszteletkört a stadionban, levonuláskor pedig a két csapat sorfalat állt neki.

"Köszönök mindent, amit értem tettetek pályafutásom során! Köszönöm, hogy elfogadtatok olyannak, amilyen vagyok, hogy ha sírtam, velem sírtatok, és amikor nevettem, velem nevettetek" - hálálkodott a közönségnek a 34 évesen búcsúzó csatár.

felkészülési mérkőzés:
Brazília - Románia 1-0 (1-0)
gól:
Fred (21.)