Vágólapra másolva!
Prukner László, a bronzérmes Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint várhatóan a keret jelentős része kicserélődik az átigazolási szezonban. Grúz Tamás szinte biztosan aláír a Fradihoz, kérdéses az érkezése Lázok Jánosnak és Mark Ottennek, Marek Heinz viszont maradhat.

"A játékosok fele távozni fog, és ez nagyon nagy szám" - nyilatkozta a szakember a DIGI Sport Reggeli Start című pénteki műsorában. "Tavaly is így volt, akkor tizenöt játékos távozott és tizennyolcan érkeztek a helyükre. Egy olyan csapatot örököltem meg, aminek igazából nem volt magja. Egy-két kivételtől eltekintve nem voltak olyan, a Ferencvároshoz évek óta kötődő játékosok, akik köré építkezni lehetett volna."

Prukner László elmondta azt is, hogy egyelőre még nem koncentrál az Európa Liga-selejtezőre, hiszen most a legfontosabb feladat a játékoskeret kialakítása, és csak ezután kezdődhet meg a tényleges felkészülés. Ugyanakkor a trénernek már nincs sok ideje a keret kialakítására, hiszen a Ferencváros már a selejtező első fordulójában érdekelt lesz a második számú európai kupában, ami azt jelenti, hogy már három hét múlva, június 30-án pályára kell lépnie.

"Az elmúlt két hétben körülbelül 250-300 játékost néztem meg. Anélkül nem igazolunk senkit, hogy ne látnánk a játékát vagy ne beszélnénk vele személyesen. Próbálunk tájékozódni a játékosok karakteréről, személyes benyomást szeretnénk kialakítani, mert az embernek ritkán adatik meg, hogy másodszor első benyomást keltsen. Tapasztalatom szerint, ahogy egy játékos tárgyal, ahogy megpróbálja magát eladni, abból sok mindenre lehet következtetni, például arra is, hogy miként fog majd viselkedni az öltözőben illetve a pályán" - tette hozzá Prukner.

Prukner elmondta azt is, hogy a napokban a Ferencvárossal hírbe hozott játékosoknak még nincs szerződésük, egyedül a kaposvári Grúz Tamás edz a csapattal, de ő is szerződés nélkül. Kérdéses Marek Heinz sorsa, a tréner szerint a cseh csatár szeretne maradni a Fradiban, és a klub sem szeretne megválni tőle. "Fontos szempont, hogy fel tudja-e magát ismét pörgetni" - tette hozzá Prukner László.

Lázok János valószínűleg távozik a Vasastól, a játékos menedzsere, Vladan Filipovics így nyilatkozott pénteken az Ftcnews.com-nak: "Konkrét tárgyalások csak a Fradival voltak, és már csak pár finomítás lenne hátra. Remélem ma végre lezárul ez a történet." A honlap értesülése szerint a Fradi több neves európai klubbal is felvette a kapcsolatot, hogy olyan játékosokat kérjen kölcsön, akik esetleg nem férnek be az első csapatba, állítólag két-három olyan klub is van, amelyekkel közel a megegyezés.

Részt vett a Ferencváros edzésén Mark Otten, a korábban a Feyenoordban, legutóbb pedig a NEC Nijmegenben megfordult holland focista. A védőként és védekező középpályásként is bevethető játékos az elmúlt szezonban 21 meccset játszott a holland élvonalban, az ő sorsáról sem született még döntés.

Összeállítás Ottenről:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=T9FDrmPqyhZbEzqD

A Fradival készül Kovács János is, az angol negyedosztályú Hereford 25 éves védőjének átigazolásáról a jövő héten döntenek.