Vágólapra másolva!
Dzsudzsák Balázs azt mondta, azért választotta új csapatának az orosz bajnokságban játszó dagesztáni Anzsi Mahacskalát, mert senki mástól, csakis ettől a futballklubtól kapott teljes értékű ajánlatot. A magyar válogatott szélső erről abban a terjedelmes nyilatkozatban beszélt, amelyet az orosz Sports.ru honlapnak adott. Az interjúban Dzsudzsák anyagiakról konkrétan nem szólt, annyit viszont elárult, hogy büszke magára, amiért a klubváltásra vonatkozó döntést meghozta.

"Tényleg boldog vagyok. Az átigazolásom értékéről nem fogok beszélni, de tudom, hogy a PSV Eindhoven történetének harmadik legértékesebb játékosaként jegyeznek. Természetesen a pénz is számít, de emellett a futballnívó is sokat nyom a latban: ha összevetem a holland és az orosz bajnokságot, úgy gondolom, az orosz az erősebb" - nyilatkozott a Sport.ru-nak Dzsudzsák, aki vasárnap négy évre írt alá az Anzsi Mahacskalához, amely tavaly tizenegyedik lett, idén pedig - CSZKA Moszkva elleni rangadó előtt - a második helyen áll a tabellán.

"Nagy játékossá akarok válni, és erre az Anzsi módot kínál. Akkor érkezem a csapathoz, amikor az a futballban jelentős lépésre készül. Az Anzsi előtt nagy jövő áll, és én részese akarok lenni ennek" - fogalmazott a 24 éves szélső, aki vasárnap Budapesten azt mondta: tíz és tizennégy millió euró közötti összeget fizetett érte az Anzsi a PSV-nek. Elmondta, hogy azért sem volt nehéz meghoznia a döntést, mert csak az Anzsi Mahacskalától kapott konkrét, teljes körű ajánlatot, így csak az volt a kérdés, hogy marad-e Eindhovenben, vagy nem, ő pedig menni akart.

Az orosz újság felvetésére, hogy mit szóltak a szülei a csapatcseréhez, mivel az Anzsi nem a legnyugodtabb régiójában játszik Oroszországnak, a magyar labdarúgó így felelt: "Normálisan reagáltak. Ráadásul tudom, hogy az Anzsi játékosai Moszkvában edzenek és élnek, és csak a meccsekre járnak át Dagesztánba, így nincs veszély. Továbbá úgy hallottam, hogy arrafelé most minden rendben, jó az idő, az emberek szeretnek ott élni, szóval nincs mitől tartanom. Egyúttal kapóra jött, hogy az édesanyám, aki orosztanárként dolgozott, kiválóan beszéli a nyelvet, úgyhogy tolmácsom már van."

Dzsudzsák elmondta, hogy még nem találkozott az Anzsi tulajdonosával, de tud arról a történetről, hogy a dúsgazdag Szulejman Kerimov roppant drága luxusautóval lepte meg a csapat brazil sztárjátékosát, Roberto Carlost. A maga részéről azonban a magyar focista mást részesít előnyben: "Számomra a legfontosabb dolog az életben az egészség. Ha ez megvan, tudsz élni, futballozni, elégedett lehetsz. Amúgy meg nekem is van autóm, nem Bugatti Veyron, hanem az én kedvencem, egy BMW M6-os" - így Dzsudzsák, aki kitért még hollandiai korszakának lezárására is.

"A szerződés aláírása után családommal, barátaimmal és az ügynökömmel elmentünk vacsorázni, hogy megünnepeljük az átigazolásomat. Szeretném még egyszer leszögezni: roppant büszke vagyok arra, hogy ez az üzlet létrejött. Én vagyok Magyarország legdrágább játékosa, ennek is van jelentősége. Boldog vagyok, jó helyre megyek. Július 4-én kell csatlakoznom a csapathoz az ausztriai edzőtáborban, előtte azonban még pihenő következik. Megvárom, hogy a barátnőm, aki jogásznak tanul, letegye a vizsgáit, aztán elmegyünk üdülni, méghozzá Franciaországba, Saint-Tropez-ba" - mondta a magyar válogatott balszélső.