Vágólapra másolva!
A Liverpool labdarúgócsapatának a következő évi mezén megjelent a kék szín is, és ezt ugyan - mint harmadik számú mez - csak ritkán viselik majd a játékosok, a rajongók felháborodtak. A Vörösök szurkolóinak azért nem tetszik a kék-fehér színkombináció, mert a városi rivális Evertonnak is kék a meze.

Az új mezt csütörtökön Steven Gerrard, Dirk Kuyt és Luis Suárez mutatták be, a csapat harmadik számú felszerelésével azonban nem sikerült elvarázsolni a klub rajongóit. A szurkolók a közösségi oldalakon felháborodottan reagáltak fogadták, hogy a kék szín is megjelenik a fehér pólón, ami a nagy liverpooli rivális Evertonnak a színe.


A bemutató reklámanyag azzal indokolja a színösszeállítást, hogy a csapat 1892-es első hazai meze is kék-fehér volt, ráadásul azzal is érvelnek a színválasztás mellett, hogy a főszponzor Standard Chartered hivatalos színe is is kék.