Vágólapra másolva!
Dzsudzsák Balázs egy olyan csapathoz írt alá, amely eddig főleg a védekezésének  köszönhette jó eredményeit, a magyar szélső szerződtetésével éppen az volt a célja az Anzsinak, hogy változatosabb legyen a támadójátéka. A dagesztániaknál jelenleg Roberto Carlos a főszereplő, Dzsudzsák részben őt tehermentesítheti, részben eddig szinte teljesen hiányzó elemeket vihet a mahacskalaiak játékába.

Az orosz bajnokság közelít az alapszakasz feléhez, és 13 forduló után megállapítható, hogy az Anzsi elsősorban a védekezésének köszönheti, hogy ott van a tabella első felében. A dagesztániak 13 bajnokin mindössze 12 gólt szereztek (csak négy csapat rúgott kevesebbet ennél), de a támadók visszafogottságát a védelem stabilitása eddig kompenzálni tudta. A CSZKA Moszkva elleni 3-0-s vereség ugyan kissé rondít az összképen, de az Anzsi még ezzel együtt is csipán 11 gólt kapott, csak a listavezetőnek van jobb mérlege ennél.

Roberto Carlos, a mindenes

A betonvédekezés titka alapját az adja, hogy a hátsó sor gyakorlatilag az első fordulótól kezdve változatlan összeállításban szerepel. A Benoit Angbwa, Ali Gadzsibekov, Raszim Tagirbekov, Kamil Agalarov négyes eddig mind a 13 bajnokin kezdő volt, utóbbi jobblábasként futballozik a balhátvéd pozíciójában.

Ráadásul Roberto Carlos személyében egy extra biztosíték is van a védőnégyes előtt, a veterán brazil futballista ugyanis nem a megszokott posztján, balhátvédként szerepel, hanem védekező középpályást játszik, de lehet, hogy pontosabb lenne az elősöprögető kifejezés. A Real Madrid egykori klasszisa ugyanis közvetlenül a hátvédsor előtt játszik, kifejezetten mélyen, és nagyon gyakran előfordul, hogy teljesen visszahúzódik amolyan harmadik középhátvédnek. Ez a CSZKA elleni rangadón is jól látható volt, hiszen a moszkvaiak első két góljánál egyaránt ő volt a leghátsó ember.


Roberto Carlosnak azonban nem csak a védekezésben van fontos szerepe, hanem az építkezésben is, hiszen labdabirtoklás esetén igyekszik fellépni a támadásokkal, vagy akár maga indítja el az akciót. A Szpartak Nalcsik elleni hazai bajnokin a második gólnál például a kezdőkörből egészen az ellenfél tizenhatosáig vezette fel a labdát, majd ott remekül ugratta ki a cseh Jan Holendát, aki nem is hibázta el a ziccert


A brazil klasszis tehát jelenleg egyértelműen meghatározója a csapat játékának, és Dzsudzsák leigazolása alighanem arra irányul, hogy a támadások valamivel változatosabbak legyenek.

Center már van, beadások még nincsenek

Az előre játékban ugyanis az Anzsinak akadnak problémái. A csapat a szezon elején legtöbbször 4-3-3-as felállásban szerepelt, ám az utóbbi időszakban inkább 4-2-3-1-es játékrendszer jellemzi.

Roberto Carlos mellett többnyire az üzbég válogatott Odil Ahmedov játszik védekező középpályásként, őt szintén az idén szerződtették. Korábban, amikor három középpályással állt fel az együttes, a brazil Jucilei is rendre kezdő volt, azonban ő a kispadra szorult, akárcsak honfitársa, Diego Tardelli, aki ugyan 11 bajnokin lépett pályára, de ebből hatszor csere volt. A középcsatár Holenda helye biztos, mint ahogyan a klubhoz az év elején visszatért közönségkedvenc, Samil Lakjalov is alapembernek számít.

A mahacskalai születésű támadó hol árnyékékként, hol pedig balszélsőként játszik, ebben a két pozícióban gyakorlatilag Mbark Busszufával váltogatják egymást. Az Anderlechttől érkezett középpályás azonban inkább karmesterként érzi jól magát, és Dzsudzsák szerződtetésével Lakjalov a jobb oldalra szorulhat, ahol Diego Tardelli lehet a fő vetélytársa.

Gadzsi Gadzsijev edző alighanem abban bízik, hogy a magyar klasszis segítségével sokkal jobban ki tudják használni a széleket, ami jelenleg nem jellemző az Anzsira, pedig Holenda személyében egy rendkívül jól fejelő középcsatára van. A cseh eddigi négy góljából csak kettőt szerzett oldalról érkező beadást követően, kétszer viszont kiugratás után talált be. A 13 Anzsi-találatból csak ez a kettő született szélen vezetett akció után: a mahacskalai klub legtöbbször pontrúgások után volt eredményes. Roberto Carlos három góljából kettő tizenegyesből, egy pedig szabadrúgásból született, de a brazil adott egy gólpasszt is szabadrúgásból, ezen kívül további két találatot szöglet után ért el a csapat. A távoli lövések is nagyon hiányoznak a repertoárból, Dzsudzsák ebből a szempontból is nagy erősítést jelenthet.

www.global-soccer.eu